Európa

Elvettétek az országunkat Trianonnal: most Európa Trianonja következik

Hirdetés

Elvettétek az országunkat Trianonnal: most Európa Trianonja következik: a menekülthullám felszámolja a nyugatot!

Nyilvánvaló, hogy az EU vezető elitje Európa ellen dolgozik. Az EU összetartása, egysége megbomlott.

Egy lassú és fájdalom teljes szétdarabolódás vetíthető előre, a törésvonalak a keleti blokk és a nyugat-európai gazdag kiszipolyozó országok között már felsejlenek. Egy európai Trianon érkezhet el, mely a német kancellár asszony által megkezdett bevándoroltatás egyenes ágú következménye.

Drábik János szerint ez a modern időkben elkövetett legnagyobb népirtása, és a nyugati civilizáció elpusztítására tett kísérlet.

Európát, és annak polgárait módszeresen pusztítják, akárcsak a nyugati civilizáció szöveteit. Mint valami rákos tumor, úgy hatolt be a migráció és az iszlám ideológia Európa szervezetébe.

Hirdetés

Európának “vérfrissítés” kell.

Ezért volt szükség arra, hogy a Közel-Keletről és Afrikából “importáljanak” népeket, akik hű és könnyebben megvezethető fogyasztói lesznek az Európa vérét szívó multinacionális vállalatoknak. A vérfrissítés pedig azért szükséges, hogy haldokló nyugati civilizáció fogyasztói trendjeit “pótolják”. Egy kevert fajú társadalom ráadásul végtelenül megosztott… ez pedig a fogyasztói “kosárnak” is jót tesz.

A bizonytalan, magát veszélyben érző ember ugyanis kimutathatóan többet vásárol, fogyaszt…

Emellett kulturálisan is térfoglalás zajlik: az iszlám erők politikai babérokra fognak törni, akárcsak a vallás tekintetében.

Vajon miért van az, hogy Németországban és Nagy-Britanniában egyre csak rombolják, lebontják az ódon templomokat, amiket aztán “elfelejtenek” újjáépíteni, eközben pedig gomba módra szaporodnak a mecsetek…?!

Hirdetés

A Wilkommenkultur, melyet Merkel hirdetett, mára már megbukott. Ennek ellenére az európai politikusok mintha szemellenzővel látnák a világot, továbbra sem érzékelik, mekkora a veszély a beáramló embertömegek miatt. Ez az ideológia a Nyugat öngyilkosságához vezet, mert nem tudjuk, sőt, nem is akarjuk megvédeni a külső támadóktól a “birodalmunkat”. Ráadásul az ilyen hozzáállás megengedi és idővel igazolja is a csapásokat.

Ez lesz Európa végső Trianonja.

A szabadkőművesek társaságának az érdekeit, valamint a multik érdekeit, akik mögött olyan gazdag bankárdinasztiák állnak, mint  a Rockefeller sarjak vagy a Rothschildok. A szabadkőművességhez ezer szállal kötődő Ferenc pápa sem más, mint egy hatalmi báb, amit, vagy akit megfelelően mozgattak a mögötte álló bábmesterek. Mert ami az európai politikai színtéren zajlik, az egy bábszínház, semmi több…

A szabad választások nem szabad választások, csak annak látszanak. A folyamatok a háttérből irányítva vannak.

A pénzhatalmi elit Európa szándékos gazdasági és katonai meggyengítése után a kontinens társadalmainak végső szétzilálását tűzte ki célul, hogy fenntarthassa hatalmát és ellenőrzését a magán pénzügyi rendszeren keresztül.

Hirdetés
Hirdetés

Egy biztos: ha Európa továbbra sem áll a sarkára, akkor halálra van ítélve, és nem csak mint kultúra, de mint identitás, és egység fog eltűnni a Föld színéről az elkövetkező 100 évben…

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!