Itthon

Harminc illegális migránssal furikázott egy magyar sofőr az M3-ason

Hirdetés

Egész pontosan harmincegy illegális bevándorlót találtak Polgárnál egy kisbuszban.

Az 54 éves magyar sofőrnek embercsempészés miatt kell felelnie – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 2019. július 29-én 9 óra körül az M3-as autópályán intézkedés alá akartak vonni egy magyar kisbuszt, aki a hatóság felszólítására nem állt meg, hanem megpróbált elhajtani.Majd Polgár belterületén sikerült megállítani a magyar sofőr által vezetett gépkocsit, amelyben 31 utas tartózkodott, 29 férfi és két fiú ült a padlón.  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzésére a rendőrök a helyszínre mentek és igazoltatták a külföldieket, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni – áll a hivatalos közleményben.

Az illegális bevándorlók előállítása és elszámoltatása még tart. A budapesti sofőrt embercsempészés bűntettének gyanúja miatt hallgatják ki.

Azt, hogy a migránsok melyik állam területéről érkeztek Magyarországra, a rendőrök – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem közölték.

Hirdetés

Forrás: police.hu/Magyar Hírlap

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!