Európa

Ezt a szilvesztert sem úszták meg szexuális zaklatások nélkül a német nők

Hirdetés

Történtek elszigetelt szexuális molesztálások Berlinben, a Brandenburgi kapunál tartott szilveszteri rendezvényen – közölte hétfőn hajnalban a német főváros rendőrsége. Néhány esetet Kölnből is jelentettek.

A gyanúsítottakat előállították – írta Twitter-fiókjában a berlini rendőrség. A rendőrség egyik szóvivője hétfőn hajnalban a dpa hírügynökség érdeklődésére azt mondta, hogy tíz zaklatási üggyel összefüggésben hét embert vettek őrizetbe.

A német fővárosban idén első ízben létesítettek úgynevezett “biztonsági zónát” az ünnepi eseményeken szexuális zaklatást elszenvedő nők számára. A zónában a német vöröskereszt válsághelyzetekre kiképzett segítői várják az esetleges áldozatokat.

A rendezvényszervezők közlése szerint több százezer látogatója volt vasárnap éjjel a Brandenburgi kapunál tartott szabadtéri showműsornak, amelyen mások mellett a Spider Murphy Gang rock-együttes és Conchita is fellépett.

Kölnben, ahol két évvel ezelőtt jóval nagyobb számú zaklatásról számoltak be, ezúttal kilenc nő tett feljelentést molesztálás miatt, és reggelig három gyanúsítottat azonosítottak.

Hirdetés

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!