Világ

Vízágyúkkal oszlatták a tüntetést

Hirdetés

Az iráni vezetés fenyegetései ellenére vasárnap újraindultak a spontán kormányellenes tüntetések, a közösségi médiában közzétett felvételek szerint a rendőrség vízágyúkkal oszlatott Teheránban.

Ali Asgár Nasszerbakt teheráni rendőrfőnök-helyettes szerint 200 aktivistát őrizetbe vettek, köztük a tüntetések 40 szervezőjét – jelentette az Ilna reformpárti ellenzékiekhez közel álló hírügynökség.

Szemtanúk beszámolói szerint a rendőrség nagy erőkkel van jelen az iráni főváros központjában.

A közösségi platformokon megjelent más videókon állítólag a rendvédelmi szervek és a tiltakozók összetűzéseit lehetett látni az északnyugat-iráni Koramdareh városában. Jelentések voltak arról is, hogy a nyugati fekvésű Kermánsáhban és Szanandadzs városokban is az utcákra vonultak az emberek. A felvételek valódiságát azonban eddig nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

Haszan Róháni iráni elnök vasárnap este első alkalommal szólalt meg a négy napja tartó tüntetésekkel kapcsolatban. Mint mondta, az irániaknak joguk van tüntetni és bírálni a kormányt, de cselekedeteiknek nem szabad erőszakhoz vagy a közvagyon megrongálásához vezetnie. A Mehr félhivatalos hírügynökség szerint Róháni elmondta, hogy az irániak megértik Irán kényes helyzetét és a nemzeti érdekek szellemében fognak cselekedni.

Hirdetés

Az iráni elnök elismerte, hogy a tiltakozások túlterjednek a gazdasági aggályokon, hiszen a tüntetéseken korrupciós vádak is megfogalmazódtak, de a kormányzati átláthatóságot is firtatták. „A problémák megoldása nem egyszerű, és időbe telik. A kormánynak és az embereknek egymást segítve kell megoldaniuk az ügyeket” – tette hozzá.

Az iráni államfő egyben visszautasította Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzését, amelyben támogatásáról biztosította a tüntetőket.

Ez az ember Amerikában, aki ma szimpatizál népünkkel, elfelejtette, hogy mindössze néhány hónapja még terroristáknak nevezte az irániakat. Ennek az embernek, aki velejéig Irán-ellenes, nincs joga szimpatizálni az irániakkal” – mondta Róháni az amerikai elnökre utalva.

Az emberek végre bölcsen belátták, hogyan lopják és szórják el pénzüket és vagyonukat terrorizmusra” – írta Trump, aki szerint az iráni nép nem tűri ezt el többé.

Az iráni Forradalmi Gárda biztonsági parancsnokhelyettese, Iszmáil Kovszair még szombaton figyelmeztetett: ha a zavargások nem hagynak alább, a tüntetőknek a „nemzet vasöklével” kell majd számolniuk.

Hirdetés

Iránban csütörtök óta számos kormányellenes tüntetés volt – a legnagyobbak 2009. évi zavargások óta -, az emberek kezdetben csak az áremelkedések miatt mentek az utcára, de később politikai követeléseik is lettek. A tüntetők közül egyesek azt kiáltották, hogy „Reza sah, Isten áldja lelkedet”. Az 1925 és 1941 uralkodott Reza Pahlavi iráni sah nevének és az 1979-ben – az iráni forradalomban – megbuktatott dinasztiájának az emlegetése tabunak számít.

A demonstrációk során sokan megsebesültek, a rendőrség több száz embert őrizetbe vett. Két ember meghalt szombat éjjel egy kormányellenes tüntetésen az iráni Dorud városban, Lurisztán tartományban.

Teherán külföldi ügynököket sejt a tiltakozó akciók hátterében. A hatóságok – értesülések szerint a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács utasítására – időlegesen korlátozták az Instagram és az irániak körében népszerű Telegram internetes közösségi oldalakhoz való hozzáférést, amelyeket az aktivisták a tiltakozó akciók szervezéséhez használtak. Számos iráni ezeken az üzenetküldő szolgáltatásokon keresztül szerez tudomást a tüntetésekről az iszlám köztársaságban, ahol a sajtó állami ellenőrzés alatt áll.

Forrás: 888.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!