Itthon

Felháborító szélhámosság: idős embereket vertek át

Hirdetés

Az elkövetők 800 millió forint kárt okoztak.

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg – közölte a fővárosi főügyészhelyettes az MTI-vel.

Fürcht Pál a közleményben azt írta, a vádlottak közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja a későbbiekben ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. AZ ügyfeleket fővárosi irodaházban, üzletközpontban, szállodában, majd később a budapesti helyszínek mellett vidéki nagyvárosokban tartott előadásokkal toborozták.
A vádirat szerint a vádlottak jellemzően az üdülési jogukat értékesíteni kívánó időskorúakat kerestek meg, hogy megbízási és szolgáltatási szerződések, valamint különböző díjak ellenében vállalják azok értékesítését, bérbeadását.

A szerződéskötéskor az üzletkötők az ügyfelek akaratán kívül, őket megtévesztve olyan dokumentumot is aláírattak, amivel beléptették őket egy úgynevezett kreditrendszerbe, amelynek lényege az volt, hogy az ügyfél kreditpontok felhasználásával, kedvezménnyel vásárolhatott terméket vagy szolgáltatást. A vádlottak célja a kreditrendszerrel az volt, hogy a díjfizetések jogszerűségének látszatát keltsék, nem állt szándékukban ténylegesen működtetni azt, ezért a sértettek a kreditpontok ellenértékét nem tudták levásárolni – olvasható a közleményben.
A vádlottak egy ideig hitegették az ügyfeleket, majd elérhetetlenné váltak. A vád szerint a vádlottaknak már a szerződések megkötésekor sem áll szándékában az üdülési jogok értékesítése, céljuk kizárólag a sértettek pénzének jogtalan megszerzése volt.

Az ügy 341 sértettje jellemzően pár százezer forintot, de volt olyan, aki egymillió forintnál is többet fizetett a vádlottaknak.

Hirdetés

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Forrás: privatbankar

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!