Itthon

Felháborodtunk: Megbüntették a nőt a buszon, pedig lyukasztott

Hirdetés

Hétezer forintra büntettek egy makói nőt egy helyi buszon Szegeden, pedig volt érvényes jegye!

A busz ugyanis néhány megálló után már egy másik járatnak minősült, amiről le kellett volna szállni. Ezt a nő nem tudta, az ellenőrök pedig nem foglalkoztak azzal, hogy az utasnak esze ágában sem volt bliccelni. A busztársaság azt mondja, az embereik nem lehetnek méltányosak. A nő azt nyilatkozta, hogy senki nem szólt neki, hogy a busz egy kerülő után már egy másik járatként folytatja az útját. Őt mégis megbírságolták hétezer forinttal, mert az a jegy, amivel felszállt, egy már nem volt érvényes a másik járatra. A nő nem szegedi, így nem tudta, hogy a busz milyen útvonalon közlekedik.

A Délmagyar.hu az üggyel kapcsolatban megkereste a busztársaságot, ahol azt mondták, hogy a jegy az adott vonal felszállási helyétől a végállomásig, egyszeri utazásra érvényes. A Tények által megkérdezett ügyvéd szerint nem volt igazságos az idős nőre kiszabott büntetés, az ellenőröknek méltányosságot kellett volna gyakorolniuk az utassal szemben, de a busztársaság tájékoztatása alapján, az ellenőrök nem rendelkeznek méltányossági jogkörrel.

Forrás: nlcafe.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!