Világ

Fenyegető jelek érkeztek Észak-Koreából

Hirdetés

Dél-Korea arra figyelmeztet, hogy Észak-Korea egy ballisztikus rakéta, tengeralattjáróról történő indítására készül. Mindez egy nappal azután, hogy az amerikai Ronald Reagan repülőgép-hordozó közös hadgyakorlatra érkezett 5 év után először dél-koreai Busan kikötővárosba – írja a Kyodo News.

Adél-koreai hadsereg szerint olyan tevékenységet észleltek, amely egy rövid hatótávolságú SLBM kilövésének előkészületeire utal a keleti partvidéki Szinpo városánál – írja a dél-koreai Yonhap hírügynökség.

Sinpo SLBM-ek gyártási, fejlesztési és tesztelési létesítményeivel rendelkezik – írja a lap.

Észak-Korea az év eleje óta többször is ballisztikus rakétakísérleteket hajtott végre, és többen amiatt aggódnak, hogy előkészítik a hetedik nukleáris kísérletüket, amely egyébként 2017 szeptembere óta az első lenne.

Jun Szogjol elnök utasította a hadsereget, hogy azonnal reagáljon Észak-Korea bármilyen provokációjára.

Hirdetés

Egy magas rangú amerikai tisztviselő a Yonhapnak elmondta: fennáll annak a lehetősége, hogy Észak nukleáris kísérletet hajt végre, amikor Kamala Harris amerikai alelnök jövő héten Dél-Koreába és Japánba látogat.

Napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!