Európa

Hatalmas botrány lett Olaszországban von der Leyen uniós beavatkozást pedzegető nyilatkozatából

Hirdetés

A Liga tüntetői Szégyen!, valamint Ursula out feliratú táblákat emeltek a magasba.

Matteo Salvini gyalog érkezett a helyszínre, és rögtönzött beszédet tartott, amelyben kijelentette:

Európa erős hatalmai mozdultak meg az olaszországi választási eredmény módosítására.

Hozzátette, a választások előtt két nappal Brüsszel minden eszközt megmozgat.

Hangsúlyozta, hogy nem a Liga vezetőjeként, hanem olaszként érzi fenyegetésnek és zsarolásnak Ursula von der Leyen szavait.

Hirdetés

Az olaszok úgy szavaznak, ahogy akarnak, és csak azért, mert nem úgy szavaznak, ahogy (Brüsszelben) akarják, nem állíthatják le az európai források kifizetését”– közölte a politikus, aki szerint számukra Európa mást jelent.

Megjegyezte, hogy a jobboldal esetleges győzelmével Róma nemzetközi politikája nem változik, de az unióban emelt fővel fognak cselekedni.

Elég volt ezen emberek felfuvalkodottságából!”– fogalmazott.

Matteo Salvini tegnap délután a közösségi oldalain jelentette be, hogy a Liga ülőtüntetést vezet az Európai Bizottságnak a Róma belvárosában található képviseleténél. A bejelentés azonnal megbénította a főváros központjában a pénteki forgalmat. Szavait közel egymillióan hallgatták egyenesben az interneten, mivel a politikus pénteken kampányzáró maratoni bejelentkezést tartott az összes közösségi felületen.

Számomra nem normális, sőt szégyenletes és nem demokratikus, hogy három nappal egy nép szabad választása előtt az európaiak közös elnöke kijelenti, hogy ha az olaszok egy bizonyos módon szavaznak és az nehéz helyzetet teremt”– jelentette ki.

Hirdetés

Ursula von der Leyen azt mondta, ez esetben Európának meglesznek az eszközei a közbelépésre, ahogyan Lengyelországgal és Magyarországgal tette.

Ursula van der Leyen szerdán előadást tartott az amerikai Princeton Egyetemen, ahol az egyik hallgató az olaszországi választásokról kérdezte. Válaszában az Európai Bizottság elnöke azt mondta, figyelemmel kísérik a választások eredményét. Ursula von der Leyen a felmérésekben előnyre álló jobboldal esetleges győzelmére utalt. Hozzátette, hogy az Európai Bizottság minden demokratikusan megválasztott kormánnyal együttműködik.

A Liga vezetője szerint az Európai Bizottság elnöke teret tévesztett, megfeledkezve arról, hogy minden európait képvisel, nem csak a baloldaliakat. A Liga vezetője megjegyezte, sem Sergio Mattarella államfő, sem Mario Draghi leköszönő kormányfő nem reagált von der Leyen kijelentéseire.

Az Olasz Testvérek (FdI) kampányát Nápoly közelében záró Giorgia Meloni az Európai Bizottság elnökének véleményét az olasz baloldal felelősségének nevezte, mert az szerinte külföldön rossz hírét terjeszti az országnak, és leköpi hazáját. A Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) alelnöke, Antonio Tajani, az Európai Parlament volt elnöke arra kérte az európai intézményeket, tartsák távol magukat az olaszországi választási kampánytól.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke, Giuseppe Conte döbbenetesnek nevezte Ursula von der Leyen nézeteit. Azt mondta, hogy az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania az olaszok választását. Matteo Renzi, az Élő Olaszország (IV) elnöke szerint Ursula von der Leyen nem adhat leckét az olaszoknak demokráciából. A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Enrico Letta szintén úgy vélte, az Európai Unió képviselőinek szabad teret kell hagyni az olaszoknak. Letta elismerte, hogy von der Leyen kijelentései zűrzavart okoztak a kampány utolsó napján, de – tette hozzá – Ursula von der Leyen nem veszélyes kommunista, hiszen a Silvio Berlusconival közös európai pártcsalád tagja.

Hirdetés
Hirdetés

(MTI)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!