Európa

Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi a Szent Márk téren

Hirdetés

Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televíziós (HRT).

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament, az alkotmánybíróság épülete is található -, ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil. A rendőrön golyóálló mellény volt.

A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el képviselők.

Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: lehet, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétálhat fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Hirdetés

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták őt meg, közlésük szerint önkezével vetett végett életének.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!