Itthon

Szánalmas magyarázkodásba kezdett a baloldal a vereség után

Hirdetés

A DK és a Jobbik országgyűlési képviselője is úgy látja: nem volt tisztességes sem a kampány, sem a választás, a Jobbik szerint ráadásul sokakat meg is félemlíthettek, hogy a fideszes jelöltre, Koncz Zsófiára szavazzanak.

A jobbikos Brenner Koloman az ATV Start című műsorában arról beszélt: akár győzelemre is készülhettek volna vasárnap, de tudták, hogy egy “rendkívül fideszes” körzetről van szó.

A képviselő szerint ezek alapján egy izmos eredmény született az ellenzék részéről, Bíró László eredménye pedig jobb a 2018-as eredményhez képest.

Brenner azt állítja, sokakat – például közmunkásokat – megfélemlítéssel vehettek rá arra, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak, arról nem is beszélve, hogy krumplit és ingyen laptopokat is osztogattak. Szerinte arrafelé sok helyen kiszolgáltatottságban élnek az emberek, a Fidesz pedig éppen ezt használta ki.

Sebián-Petrovszki László, a DK képviselője szerint ha beleszámítjuk a “sok csalásgyanút”, akkor akár 60-70 százalékkal kellett volna nyernie Koncz Zsófiának, mégis egy viszonylag szoros eredmény született. Felidézte, hogy az ellenzék alig két hónap alatt összeállt és beállt egy jelölt mögé, az ellenzéki szavazók pedig szerinte megértették, ha egy jelölt mögé állnak be, akkor van esély legyőzni a Fideszt.

Hirdetés

A DK politikusa szerint ha a következő másfél évben összeáll a közös lista, és az ellenzék keményen dolgozik, akkor még az ilyen körzetek is “átbillenhetnek” 2022-ben. Bíró László személyével kapcsolatban nem gondolja, hogy hibáztak, szerinte az ilyen kérdéseket 2022-ben egy előválasztás könnyen eldönthet majd. Úgy fogalmazott: Bíró helyben egy beágyazott jelölt volt.

Brenner is hasonlóan fogalmazott, szerinte Bíró egy népszerű vállalkozó helyben, akire az “országos propagandamédia hazugságdömpinget zúdított”, ez mégsem roncsolta nagy mértékben a megítélését. 2022-vel kapcsolatban azt mondta: egy jó miniszterelnök-jelölttel és azzal, ha a 106 körzetben együtt indulhat, jó eséllyel felállhat egy ellenzéki egységkormány. Hozzátette: az szerinte csak technikai kérdés, hogy egy vagy két lista lesz, a lényeg a jó program és a jó miniszterelnök-jelölt.

Sebián-Petrovszki annyit tett hozzá: a közös listáról még ugyan nincs egyetértés, de szerinte ez a kérdés még az idén tisztázódni fog.

Forrás: ATV/vadhajtások

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!