Európa

Globalista elit akarja örökre uralma alá hajtani Európát

Hirdetés

Az Európai Unió lehetséges jövőjével kapcsolatban világosan körvonalazódik két, egymástól gyökeresen eltérő elképzelés. Az egyik tábor – nevezzük őket föderalistáknak – szerint a válságra a legjobb megoldás a „még több Európa”, vagyis egy olyan föderális államszövetség terve, amely sok tekintetben hasonlítana az Egyesült Államokra, ezért is nevezik az elképzelést Európai Egyesült Államoknak.

A másik, „szuverenista” tábor viszont abból indul ki, hogy nincsenek meg a feltételei annak, hogy létrejöjjön egy központi kormányzás az EU-ban, és így nemzetek úgymond „egyesüljenek” – minderről Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója beszélt azon a rendezvényen, amiben bemutatták az intézet legújabb elemzését.

Eljött az ideje annak, hogy az EU-ról egy alaposabb képet adjunk a hazai közvéleménynek – mondta Fricz Tamás azon a rendezvényen, amelyen bemutatták az Alapjogokért Központ a Szuperállam vagy szuverén államok szövetsége? című tanumányát. Az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója szerint a választás után az erőviszonyok megváltoztak, és folyamatosan mozgásban van az egész szisztéma. A szakember úgy látja, sok félreértés van az unióval kapcsolatban, így már az alapító atyák is föderális koncepcióval rendelkeztek. Közéjük tartozott Jean Monet, aki egy világkormányzásban gondolkozott.

Fricz Tamás szólt arról is, hogy már az EU kezdetétől kezdve kialakult a vita a föderalista és konföderalista oldal között. Már az 1950-es évek elejétől kezdve megjelent a tagállami érdekek és az uniós érdekek közötti ellenét. Az 1992-as maastrichti szerződéssel a föderális irányba indult el a szervezet, majd pedig a 2015-ös migrációs válsággal még inkább kiéleződött a két oldal közötti ellentét – mondta a szakember.

Vajon a föderalista, vagy a szuverenista irányba fordul az EU?Forrás: Alapjogokért Központ

Hirdetés

Nem az az igazság, amit a liberális oldal állít, miszerint a föderális álláspont az igaz, hanem meg kell mutatni a nemzetek szuverenitását képviselő álláspontot – mondta a politológus. Közép-Európa már az unió születése óta meglévő szuverenista álláspontot képvisel, és szó sincs arról, hogy a régiónk elmaradottsága miatt áll ki ezen álláspont mellett. Nem szeretjük a birodalmakat ebben a régióban, és ezért az álláspontunkat meg kell ismertetni, és egyenrangúvá kell tenni a föderalista koncepcióval – hangsúlyozta Fricz Tamás.

Az Alapjogokért Központ szakértője szerint a liberális-globalista elit uralja az uniós közvéleményt. Jó példa erre, hogy nekünk elmondják, mi a szolidaritás a migráció ügyében, ők szabják meg, és értelmezik a fogalmakat. Ezt a narratívát ellensúlyozni kell – tette hozzá. Szólt arról is, hogy mára a jobb-és baloldal leosztás is nagyban átalakult egy szuverenista-föderalista törésvonallá.

Az Európai Tanács megerősítésére lenne szükség, hogy az Európai Bizottság a tanács alá kerüljön – mondta Fricz Tamás. A szakember szerint egy reformnak ilyen irányt kellene vennie, míg a parlamentnek egy szűkebb testületnek kellene lennie. Kicsit a tagállamok hatalommegosztásának a módjához kellene igazítani az uniót – mondta az Alapjogokért Központ szakértője.

A teljes elemzés ITT olvasható

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!