Újra Csernobiltól retteg a fél világ
Kegyetlenül élethű filmsorozat készült a 33 évvel ezelőtti atomerőmű-katasztrófáról, és bár kezdetben csekély figyelem övezte, rövid idő alatt maga mögé utasított minden korábbi történetet.
Nem véletlen: a Csernobil című, ötrészes sorozat azonnal torkon ragadja a nézőt…
Az 1986-os katasztrófa pontos körülményeit a szovjet vezetés titkolózása miatt sokáig nem lehetett tudni; aztán néhány évtized után jöttek az információk. Bár mára a baleset minden körülménye ismert, azt, hogy a katasztrófa ténylegesen hogyan érintette azokat, akik a helyszínen tartózkodtak, részt vettek a mentésben, vagy Pripjaty-ban éltek, elképzelni se tudtuk. A Csernobil című sorozat filmszerűen mutatja be a borzalmas eseményeket, ami nem véletlenül most került a képernyőkre: április 26-án volt a tragédia 33. évfordulója.
A robbanást az első jelenetek egyikében mutatja be a sorozat, méghozzá egy Pripjaty-i panellakás ablakából. Az éjszakai égboltra vetülő fényvillanás és a robbanást kísérő lökéshullám után borzongató részletességgel láthatja a néző, ahogy a vezérlőben a mérnökök próbálják menteni, ami menthető. Miközben nem akarják elhinni, hogy a reaktormag felrobbant, egyikük arra panaszkodik, hogy fémes ízt érez – ami a magas sugárzás egyik tünete. A film testközelből mutatja a radioaktív grafitdarabokat az aszfalton, a halálos sugárdózistól vérző dolgozókat, és a biztos halálba küldött tűzoltókat. A sorozat nem engedi el a nézőt, a nyomasztó hangulat az epizódok után is megmarad: ugyanis ez nem egy katasztrófafilm, nem forgatókönyvírók fantáziájából született, hanem a kőkemény valóság.
A filmben a sugárzáson és a haláleseteken felül a szovjet vezetés hozzáállása is részletes hitelességgel kerül bemutatásra. Ugyanis az illetékesek hátborzongatóan sokáig voltak tagadásban a katasztrófa természetével kapcsolatban, még a helyszínre érkező szakértők és politikusok se akarták komolyan venni, milyen nagy a baj. A filmben a félresikerült kísérletet végző mérnök azzal torkolja le a nukleáris robbanásra figyelmeztető beosztottakat, hogy ezek a reaktorok nem tudnak felrobbanni. És miközben Nyugat-Európában már nem engedték ki a gyerekeket az utcára, a szovjet vezetés még azon tanakodott, ki kell-e egyáltalán üríteni az erőmű szomszédságában lévő Pripjaty városát.
Hivatalos híradás eleinte nem volt hazánkban az atomerőműben történtekről, ahogyan a sugárzó felhőről sem tudott senki, amit a szél a Kárpát-medence fölé sodort – viszont megindultak a suttogások. Az első hírt április 28-án mondták be a rádióban, de volt, aki a Szabad Európából hallott a katasztrófáról. Az emberek egymásnak adták át az információkat: hogy ne menjenek ki, és ne egyenek zöldségeket a kertből. Mindenki sejtette, hogy sokkal nagyobb a baj, mint amennyit az illetékesek beismertek. Hogy azoknak a heteknek milyen hosszútávú hatásai lehettek az emberek egészségére, arról még ma is folynak a találgatások.
Az mindenesetre biztos, hogy a sorozat kőkemény emléket állít a katasztrófának…
