Világ

Gorbacsov nagyon keményen támadja Trumpot

Hirdetés
Nagyon veszélyes útra lépett az amerikai elnök Moszkva szerint azzal, hogy az Egyesült Államok felmondja a  rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF). Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, Donald Trump döntését a nemzetközi közösség minden olyan országa határozottan el fogja ítélni,  amely elkötelezett a biztonság és a stabilitás mellett -írja a 24.hu

Szerinte Washington azért mondta fel az egyezményt, mert útjában áll globális egyeduralmi törekvéseinek. Mint mondta, reméli, John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki vasárnap az orosz fővárosba érkezett, tárgyalásain elmagyarázza az okokat, mert az orosz válaszlépésekhez ismerni kell azokat.

Több orosz politikus is zsarolással vádolta Trumpot, mindannyian cáfolták, hogy Oroszország évek óta áthágja a megállapodást és többen ugyanezzel vádolták Washingtont.

Az INF-szerződést – Szerződés az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunó között a közepes és rövid hatótávolságú rakétáik felszámolásáról – 1987. december 8-án Washingtonban írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő és kommunista pártfőtitkár.

Az egyezmény – amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában – megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

A szerződést aláíró Mihail Gorbacsov vasárnap az Interfax hírügynökségnek azt hangoztatta, hogy az INF-ből való kilépés szándéka egyet jelent a Szovjetunió és Egyesült Államok által megalapozott nukleáris leszerelés megfordításának szándékával. Azt hangozgatta: ezzel nemcsak Oroszország, de több más állam vezetése sem ért egyet.

Hirdetés

Hibának és ostobaságnak nevezte az INF-szerződés felmondását, és a régi fegyverzetkorlátozási megállapodások fenntartása mellett foglalt állást, rámutatva, hogy azok olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyeket más nemzetközi dokumentumok nem.

Minden olyan szerződést, amely a nukleáris leszerelésre és az atomfegyverek korlátozására irányul, meg kell őrizni a földi élet megóvása érdekében – nyilatkozta Mihail Gorbacsov.

Forrás: MTI/24.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!