Sport

Shane Tusup bekeményített: ki akarja forgatni a vagyonából Katinkát

Hirdetés

Nehéz időszakon megy keresztül a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka. Férjével év elején adták be a válókeresetet, s bár a bírósági folyamatot szüneteltették egy darabig, nyáron már biztosan kiderült, hogy nem tudják megmenteni a kapcsolatukat.

A pár azóta nem is kommunikál egymással: Shane Tusup visszaköltözött Amerikába, Katinka pedig elköltözött közös lakásukból, valamint még keményebb edzésekkel próbálja meg elterelni a figyelmét a történtekről.

A maratoni tárgyalássorozat szeptemberben kezdődött, de még nagyon messze van a vége. Az ügyvédek szerint minimum egy évig elhúzódik majd, de az is előfordulhat, hogy csak három év múlva ér véget a per. Nincs könnyű dolguk az ügyvédeknek, hiszen közös cégük, az Iron Corporation Kft.  sorsáról és közel kétmilliárd forint közös vagyon elosztásáról dönt majd a bíróság.

Shane pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minél jobban járjon a válással. Ennek érdekében két ügyvédet is fogadott, hogy képviseljék az érdekeit.

„Egy amerikai és egy magyar jogász közösen dolgozik, azon, hogy kiforgassák a vagyonából Katinkát. Shane nem jelenik meg a bíróságon, a tengerentúlról konzultál majd az itteni ügyvéddel. Katkának viszont muszáj részt vennie a tárgyalásokon, ami lelkileg nyilván nagyon megviseli” – mesélte a Hot! magazinnak az úszónő egyik közeli barátja.

Hirdetés

Katinkát a szülei is féltik, hiszen az egész család számára nehéz a mostani időszak.

De természetesen a szülők mindenben támogatják szeretett lányukat.

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!