Világ

Greta Thunberg nagy káoszt csinált Kanadában – az újságírók elől bezzeg elmenekült

Hirdetés

Hogy merészeled Greta Thunberg? – teszi fel a kérdést most már majdnem 15 ezer kanadai, aki aláírt egy petíciót, amiben az ellen állnak ki, hogy az aktivista tinédzser épp a kanadai választások előtt pár nappal érkezett a klímavédelem mellett kampányolni Albertába, oda, ahol a világ legetikusabban működő olajipari vállalatai százezreknek adnak munkát.

A Rebel News újságírója, Keean Bexte személyesen is tudott beszélni Gretával, feltette kérdéseit, a klímaharcos azonban elmenekült, háttéremberei pedig rendőrökkel fenyegették meg az újságírót.

Alberta állam Kanada egyik legnagyobb és leggazdagabb olajkészletekkel rendelkező tartománya, rengetegen élnek az olajiparból. A kormány, a szövetségi és tartományi hatóságok szigorúan szabályozzák a kőolajipart a környezetvédelmi hatások minimalizálása érdekében. Az ágazat vállalatai pedig szorosan együttműködnek a kormányzattal a munkavállalók és a lakosság egészségének és biztonságának védelme érdekében. Éppen ezért háborította fel az ott élőket, hogy Greta Thunberg hírhedt klímarettegő, a károsanyag-kibocsátás csökkentés szószónoka, a fosszilis energiahordozók főellensége Albertába látogatott épp a választásokat megelőző néhány napban.

A klímahisztérika rendezvénye alatt több százan gyűltek össze ellentüntetők, akik kiálltak Alberta olaj- és gázipari vállalatai mellett, és Alberta kormányából sem vett részt senki a klímasztrájkon Greta Thunberg mellett. 

Jason Kenney Alberta kormányzója a klímarendezvény ideje alatt a Keephills erőműnél volt, ahol ünnepélyesen kijelölte az új vezeték helyét, amin keresztül érkezik majd a földgáz a kőolaj helyettesítésére. Innen üzent a sztrájkolóknak. Azt mondta, jó, ha észben tartják, hogy az áram, amivel tegnap feltöltötték az iPhone-jaikat, éppen ebből az erőműből származik. És az az áram is, amivel a hangosítást működtetik a sztrájkon.  Ez az erőmű azonban felére csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az olyan gyakorlati megoldásoknak köszönhetően, mint aminek most lefektetik az alapjait.

Hirdetés

A kanadai újságíró, aki a petíciót indította Greta kanadai fellépése kapcsán, egy szállodában tudott a bábuként rángatott klímarettegő kislánnyal beszélni, és több kérdést is feltett neki, amiről egy videóriportot is megosztott.

Keean Bexte, a Rebel News újságírója először arról kérdezte Gretát, miért épp Calgaryba ment látogatóba, ami egy olajváros? Miért nem Kínába vagy Szaúd-Arábiába ment tiltakozni? Az újságíró a videóban felteszi azt a kérdést is, hogy miért éppen Albertában kritizálja Greta a klímaszennyezőket, ki fizeti őt ezért, ki írja a napirendjét? 

Az újságíró Greta édesapját is kérdezte, nem gondolja-e, hogy káros kitenni egy mentálisan beteg gyereket annak, hogy ide-oda utaztatják a világban. 

Keean Bexte arra is rámutatott, hogy a Greta Thunberget épp a kanadai választások előtti napokban hívták meg Albertába, ami jó kampányfogásnak tűnt az NDP (Új Demokratikus Párt) és a zöld párt részéről. Ezért Bexte azt is megkérdezte Gretától és csapatától, hogy ki finanszírozza őket, ki fizette az útjukat. 

Végül Greta is megszólal, aki elmondja, soha nem beszél politikáról, most sem kampányolni jött. Szerinte a klímaváltozás nem politika, hanem tudomány. Amikor azonban az újságíró arról kérdezi, hogy akkor most tudományos megoldást vár-e vagy politikait, arra már nem tud válaszolni. Helyette egy másik lány válaszol azzal, hogy hívja a rendőrséget.

Hirdetés

A videóban látszik, hogy a klímaikon édesapja épp banánt eszik, Kanadában. És egy egyszer használatos poharat is szorongat a kezében.

Az újságíró riportja végén felhívja a figyelmet petíciójára. Ebben leírja, hogy Greta Thunberg jelenleg egy valóságshow-t forgat a BBC-vel a világ olajvállalatairól, és Albertába érkezett, hogy kritizálja az olajipart. Ráadásul épp a választási kampány utolsó napjaiban. Megjegyzi azt is, érdekes, hogy Greta soha nem kritizálja Kínát, Szaúd-Arábiát, akkor miért a világon a legetikusabban működő kanadai olajipart támadja?

A petíció aláírói kiállnak Kanada etikus olaj- és gázipar vállalatai mellett, tiszteletben tartják az iparágban dolgozók jogait. Elutasítják Greta külföldről finanszírozott aktivizmusát és kritikáit, és felteszik a kérdést: Hogy merészelsz Greta Thunberg, beavatkozni a választásokba?

Forrás: origó

 

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!