Európa

Robbanás és lövöldözés volt Franciaországban egy mecsetnél – súlyos sérültek vannak

Hirdetés

Ketten súlyosan megsérültek hétfő délután egy lövöldözésben a dél-nyugat franciaországi Bayonne mecsetjénél – írta meg az MTI.

A feltételezett elkövetőt a rendőrség üldözőbe vette és az otthona közelében előállította – közölték rendőrségi források.

A gyanúsított egy égő benzines palackot is bedobott az imahelyre, amely kisebb robbanást okozott a rendőrség szerint.

„Délután 3 óra 20 perckor egy férfi megpróbálta felgyújtani a bayonne-i mecset kapuját. A férfi rálőtt arra a két emberre, akik rajtakapták a kísérlet közben” – közölte a helyi prefektúra.

A közlemény szerint a férfi menekülés közben felgyújtott egy gépkocsit is.

Hirdetés

A két sérültet, egy 74 és egy 78 éves férfit súlyos sérülésekkel a bayonne-i kórházba szállították.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint az elkövető egy 84 éves férfi, Claude S., a bevándorlás-ellenes Nemzeti Tömörülés képviselőjelöltje volt korábban. A Bayonne-tól 16 kilométerre lévő Saint-Martin-de-Seignanx-ban található otthonában jelenleg házkutatást tartanak, a rendőrség biztonsági kordont vont a mecset köré.

Az ügyben a helyi bűnügyi rendőrség indított eljárást.

Frédérique Espagnac, a régió szocialista szenátora „határozottan elítélte a történteket, és támogatásáról biztosította a sérülteket, családtagjaikat és a bayonne-i muzulmán közösséget”.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!