Európa

Így tanít a gyerekeknek a fehér felsőbbrendűségről egy brit iskola

Hirdetés

Bárcsak egyenlő lehetne mindenki – fogalmazza meg az érzékenyítés végén egy diák…

A Channel4 által 2020-ban feltöltött videón azt láthatjuk, ahogy egy brit iskola érzékenyíti a diákjait arra, hogy vegyék észre a fehér felsőbbrendűséget -írja a mandiner.hu.

A videóban az oktató kihirdeti, hogy versenyt fognak futni a gyerekek. Hozzáteszi azonban, hogy az alapján döntik el, hogy ki honnan indul, hogy miként viszonyulnak az állításokhoz, amelyeket az oktató megfogalmaz. Az állítások a következőek voltak:

Amennyiben a szüleid anyanyelve brit, lépj előre.
Ha megtörtént már veled, hogy te voltál az egyetlen ember egy szobában a rasszodból, akkor lépj hátra.
Ha soha nem kérdezték még tőled azt, hogy honnan származol, lépj előre.
Ha soha nem kellett azon aggódnod, hogy a szüleidet megállítják és átkutatják, akkor lépj előre.
Ha a szüleid felhívták már a figyelmedet a rasszizmusra, akkor lépj hátra.
Egy megszólaló – feltehetően ugyancsak oktató – elmagyarázza, hogy gyakran összekeverik az emberek a fehér felsőbbrendűséget az anyagi jóléttel, pedig szerinte nem erről van szó. Ez arról szól, hogy a fehéreknek nem kell együtt élnie a rasszizmus következményeivel – fejtegeti.

A videó végén az egyik fekete kisfiú kimondja: a hátrébb maradtak között senki sem fehér, ez nem fair. Továbbá hangsúlyozza – természetesen magától, hiszen egy tizenéves gyerekről van szó –, hogy a társadalom manapság nem igazságos, és azt kívánja, hogy bárcsak egyenlő lehetne mindenki.

Hirdetés

Végül egy vörös hajú, fehér kisfiút is megkérdeznek, hogy érzi magát legelöl…

 

 Forrás: elemi.hu
A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!