ItthonVilág

Gyurcsány magáncéget alapított Kínában, de persze Orbán akar nyerészkedni

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció több alkalommal kritikus volt az Orbán-kormány Kína-politikájával.

Arra persze kínosan ügyeltek, hogy még véletlenül se említsék meg: nem mindig volt ennyire vérlázító számukra a kínaiakkal való gazdasági kapcsolat. Azt pedig végképp elhallgatták, hogy egyik politikusuk, Oláh Lajos 2019-ben mindezek ellenére magánbeszélgetésen vett részt Vang Ji kínai külügyminiszterrel, aki nemcsak Szijjártó Péterrel, magyar kollégájával egyeztetett, de Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. Az esemény apropója egyébként a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 70. évfordulója volt. A kormánypárti politikusok mellett pedig egyetlen ellenzéki képviselő, a DK-s Oláh Lajos találkozott Vang Ji-vel, de erről érdekes módon valamiért elfelejtettek közleményben beszámolni a gyurcsányista pártban. De az sem derült ki még, vajon miért titkolták a szocialisták, hogy a kommunista utódpárt elnöke, Tóth Bertalan is részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út konferencián..? A szocialista titkolózásnak vélhetően az lehetett az oka, hogy a rendezvényre  egy „vörös testvérpárt” vezetőjeként invitálták meg pártvezérüket. Persze nem mindig volt ennyire ellenséges Gyurcsányné férje és Kína viszonya, bár tény, hogy a szocialistáktól egyáltalán nem meglepő. A szélkakasokat is megszégyenítő gyorsasággal változó ideológiában ugyanis vörös posztónak minősül, ha az Orbán-kormány tárgyal Kínával – miközben suttyomban azért mégiscsak találkozik egyik képviselőjük a kínai külügyminiszterrel –, majd a szelektív amnéziájukkal brillírozó pártkörök elfelejtik, hogy Gyurcsány Ferenc volt az, aki még saját céget is alapított a kínai piacban rejlő lehetőségekre. De ne feledkezzünk meg Ujhelyi Istvánról sem, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az Európai Parlamentben. Még szerencse, hogy kifejezetten lojálisak saját elveikhez. Ja, nem.

SE VELE, SE NÉLKÜLE…

Az évek óta súlyos identitászavarral küzdő, folyamatosan Brüsszel kegyeit kereső MSZP azért szívesen ölelkezett a „testvéri Kínával”. Talán emlékeznek rá, hogy Magyarország új, keleti orientációjú gazdaságpolitikáját 2003 májusában Medgyessy Péter kormányfő hirdette meg elsőként; ennek része volt az, hogy a miniszterelnök látogatást tett a kínai kormányfőnél, azt követően pedig számos magyar–kínai találkozóra is sor került. Pikáns, hogy akkoriban ezt a szocialisták lelkesen támogatták, míg néhány évvel később már hidegrázást kaptak attól, hogy Orbán Viktor Kínába utazott. Izgalmas adalék, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetői elismerően értékelték a szocialista kormány kínai–magyar kapcsolatokban elért eredményeit, olyannyira, hogy a 2010-es választások után is számítottak volna a Magyar Szocialista Pártra a pártközi együttműködésben. Minderről Lendvai Ildikó számolt be 2010-ben Pekingben, ahová az MSZP akkori elnöke pártdelegáció élén érkezett háromnapos látogatásra a kínai fővárosba.

Izgalmas, hogy a szocialisták csak akkor lelkesek, ha ők utaznak tárgyalni Pekingbe. Szanyi Tibor – Lendvaiék látogatása előtt alig két hónappal – például annyira kiborult a Fidesz elnökének kínai utazásán, hogy blogjában Kínával riogatta olvasóit 2010. január 10-én:

Gyurcsány Ferenc viszont egyértelműen kifejezésre juttatta Kína iránti rajongását, ami talán nem is véletlen. A szocialisták miniszterelnöke volt például az egyik díszvendége a Sencsen városában megrendezett China Hi-Tech Fair (CHTF) című kiállításon, ahol a Demos Alapítvány színeiben megjelent Dessewffy Tibor, Gyurcsány tanácsadója is. Ezt pedig úgy sikerült elérni, hogy vendéglátóiknak azt kamuzták, hogy a Demos állami alapítvány, Dessewffy tehát hivatalos személy. Ebből persze semmi nem volt igaz, de talán némi mentséget szolgálhat számukra, hogy a Demos egyébként tényleg foglalkozott Kínával és azon belül Sencsennel: Dessewffy – Szajp Szabolcs nevű alkalmazottjával közösen – könyvet is írt az európaiak kínai üzleti lehetőségeiről.

Hirdetés

GYURCSÁNYNÉ FÉRJE ANNYIRA ELHIVATOTTAN GONDOLTA A KÍNAI NYITÁST, HOGY MAGÁNCÉGET IS ALAPÍTOTT

Már csak abból is látszik, hogy Gyurcsány mennyire gondolta komolyan a kínai piac felé való nyitást, hogy BudaShen néven magáncéget alapított egy Dessewffy-közeli emberrel az Altus kínai irányú terjeszkedésének levezénylésére. (Természetesen még véletlenül sem feltételezzük, hogy Gyurcsány saját üzleti érdekeinek előmozdítására is kihasználta volna a hivatalos látogatást Sencsenben.) Az új cég kisebbségi üzletrészét a kínaiul is beszélő Sülyi Áron szociológus, a Dessewffy Tibor egykori miniszterelnökségi tanácsadó nevével fémjelzett Ithaka Kht. társtulajdonosa birtokolta. Ő készítette elő a magyar megjelenést is, amely nem sokáig váratott magára China Hi-Tech Fair (CHTF)-en, az Innomind Consulting színeiben. Ez a cég az ITDH nevű tisztán állami ügynökség partnere volt a sencseni jelenlétben. Persze az is előfordulhatott, hogy a kínaiak nem győztek tőkét befektetni Magyarországon és megrendelésekkel elárasztani a magyar cégeket, így Gyurcsány Ferenc kénytelen volt ezen igények kielégítésére magáncégével is beszállni a bizniszbe. És mint tudjuk, Gyurcsányné férje ott segít, ahol tud…

GYURCSÁNY EGYÉBKÉNT 2005-BEN LÁTOGATOTT ELŐSZÖR KÍNÁBA, EGYNAPOS LÁTOGATÁSRA, AHOVÁ KÓKA JÁNOS MELLETT CZAKÓ FERENC, A SYNERGON ELNÖKE ÉS A FLEXTRONICS PROGRAMMENEDZSERE, TAKÁCS ZSOLT IS ELKÍSÉRTE.

UJHELYI AZ EGYIK LEGNAGYOBB „KÍNA-LOBBISTA” BRÜSSZELBEN

Mindezek fényében talán nem is olyan meglepő, hogy a korábbi szocialista miniszterelnök kínai piaci nyitását Ujhelyi István is lelkesen támogatta, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az EP-ben. Bár Ujhelyi sosem tagadta, hogy többször járt Kínában, de kínosan ügyelt arra, hogy ne tegyen párttársaihoz hasonló kritikus megjegyzéseket az Orbán-kormány kínai külpolitikájára. Sőt, annak ellenére sem határolódott el azoktól, hogy ő maga többször adott interjút kínai lapoknak, amelyekben arról beszélt, hogy mennyire nagyra értékeli a Kína, az EU, valamint Magyarország közötti kapcsolat jelentőségét. Most azért mégiscsak kíváncsiak lennénk arra, vajon mit szól ahhoz, hogy Kína nemes egyszerűséggel kitiltott néhány EP-képviselőt, köztük a neokomcsi Halálbarbi Kleopátra-verzióját, Cseh Katalint. A Momentum EP-képviselője hétfőn egy Facebook-posztban jelentette ki, hogy „minden jel szerint” kitiltotta országából a Kínai Népköztársaság. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy talán nem ártana közös álláspontokat megfogalmazniuk néhány dologgal kapcsolatban, mert a fene nagy kormánybuktató ellenzéki összefogás már most több sebből vérzik. (Gondoljunk csak Fekete-Győr András és Jakab Péter szellemi bunyójára.) A momentumos kisasszony Ujhelyivel ellentétben egyáltalán nem tűnik úgy, mint aki Kínáért bármikor is képes lenne lobbizni, a momósok EP-képviselője szerint ugyanis nemcsak Magyarországon van diktatúra, hanem Kínában is, de majd ők jól kivizsgálják a rezsim dolgait és annak bizony lesz következménye, lesz bizony! Vagy valami ilyesmi.

Hirdetés

A Gyurcsány-házaspár Indonézia felé is nyitott. Nem kicsit. Nagyon.

Forrás: igazszo.wordpress.com

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!