Itthon

Gyurcsány megint szervezkedik – petíciót nyújt be a kormánynak

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt azonnal kezdje el tömegesen tesztelni a lakosságot. Gyurcsány Ferenc pedig Messenger-csetbotján keresztül jelentette be, hogy petíciót indít.

A DK „szakpolitikusa” keddi, online sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hiába kérték az ellenzéki pártok és ajánlotta az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy minél több koronavírus-gyanús esetet teszteljenek, ez nem történt meg.

Ezzel szemben a WHO budapesti irodavezetője a kormánypártisággal nem vádolható Klubrádióban mondta el, hogy Magyarországon többször annyit tesztelnek, mint amennyi a WHO ajánlása.

Az elvégzett tesztek száma alig haladja meg az ötvenezret, egyetlen olyan nap volt, hogy Magyarországon több mint háromezer vizsgálatot végeztek el, szemben a szomszédos országok napi 10-15 ezer tesztjével – emelte ki.

Az eddig feltárt gócpontok világosan megmutatták, hova vezet a tömeges tesztelések elmulasztása, a mostani helyzetben pedig nincs helye a titkolózásnak – fogalmazott Komáromi Zoltán.

Hirdetés
FOTÓ: FACEBOOK (KÉPERNYŐKÉP)

Gyurcsány Ferenc őrületes döntésnek nevezte, hogy „a járvány csúcsidőszakában” tartanák meg a vizsgákat, kijelentve, „nincs helye az érettséginek május elején”.

Ez a kormány csak akkor módosít, ha hallja, hogy erős ellenállás van; hát tessék, kiabáljunk, szóljunk közösen: ez így nem mehet! – fogalmazott.

Forrás: demokrata

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!