Itthon

Karácsony ismét bebizonyította hiteltelenségét

Hirdetés

A főpolgármester és az intézmény igazgatója még mindig nem mutatták be azt a szerződést, ami bizonyítja, a törvényi előírásoknak megfelelően volt főállású orvosa az intézménynek a járvány kitörésekor – írta az Origo.

Kétszáz főnél nagyobb szociális intézményben a törvényi előírásoknak megfelelően főállású orvost kell biztosítania az intézménynek. Ez a kitétel arra a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonra is vonatkozik, ahol már 23 idős meghalt és majdnem háromszáz bentlakó fertőződött meg az újfajta koronavírussal.

Az intézmény azonban nem rendelkezett főállású orvossal a járvány kitörésekor. Karácsony Gergelyék, ahogy korábban, úgy most is csak a szavakkal játszanak, állításuk ellenére semmit sem bizonyítanak azok a dokumentumok, amelyeket az egyik közösségi oldalon tettek közzé.

Az április 20-án nyilvánosságra hozott iratok alapján azt állítják, hogy intézményük a járványveszélyt megelőzően és a járvány időszakában is mindvégig rendelkezett főállású orvossal.

Kiemelik, hogy a főállású orvos szerződését azonban nem hozták nyilvánosságra, nincsen ilyen jellegű dokumentum az iratok között. Valóban a Pesti úti idősotthonnak volt és jelenleg is van háziorvosi szerződése, ez azonban nem egyezik meg a főállású orvosi státusszal.

Hirdetés

Karácsony Gergelyék azt is állítják, hogy intézményükben az ellátottak ápolása, a szolgáltatóval kötött szerződésnek megfelelően az orvosi felügyelet mindvégig biztosított volt, azt azonban nem írják, hogy ez azt jelenti-e, hogy mindvégig személyesen volt-e jelen főállású orvos ebben az időszakban, vagy telefonos konzultáció keretein belül.

Ha volt személyes orvosi jelenlét, akkor az intézmény vezetője a leírtak szerint miért szólította fel fokozott jelenlétre az orvost ugyanazon a napon, amikor Sklutéti György, a Pesti úti idősotthon vezetője a Kormányhivatalnak, illetve a fővárosnak is azt írta, hogy nincsen orvos -emelik ki.

Húsvét hétfő óta az intézmény szerződött másik orvossal, mert az otthon háziorvosa karanténban van, feladatát távmunkában – az adminisztrációs feladatok végzésében – csak részben tudja ellátni. 04.17-től újabb szerződéskötéssel érkezik a harmadik orvos az intézmény megnövekedett egészségügyi feladatainak ellátására – írják.

Ha volt főállású orvos, aki személyesen is jelen volt a Pesti úti idősotthonban a járvány idején, akkor miért kellett április 13-án új orvost szerződtetnie az intézménynek és miért írta azt a Fővárosi Önkormányzat Sajtóosztálya, hogy az otthon háziorvosa feladatát távmunkában látta el? – teszi fel a kérdést az Origo.

Karácsony Gergely tehát hiába állítja, semmit sem magyarázott meg, semmilyen általuk nyilvánosságra hozott dokumentum nem bizonyítja azt, hogy a járvány kitörése óta végig volt főállású orvosa a Pesti úti idősotthonnak.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!