Tech

Halálos kór leselkedik hétszázezer magyar nyugdíjasra

Hirdetés

Friss statisztikák szerint Magyarországon csaknem 700 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül.

Az egyedül élő nők és férfiak száma között ráadásul hazánkban a legnagyobb a különbség, ugyanis míg az idős magyar nők 46 százaléka élet egymaga egy háztartásban, addig a férfiaknál ez az arány csupán 20 százalék volt. Ami pedig mindebben a legrosszabb, hogy egy korábbi kutatás szerint a társadalmi elszigeteltség, azaz a magány öl. Nevezetesen több, súlyos betegség kockázatát is növeli a huzamosabb egyedüllét.

Az Európai Unióban Magyarországon van a legnagyobb különbség a 65 vagy annál idősebb, egyedül élő férfiak és nők száma között – derült ki az Eurostat friss jelentéséből. A hivatalos statisztikák szerint 2017-ben hazánkban a 65 éves vagy idősebb nők 46 százaléka egyedül élt, míg az ugyanilyen korú férfiak csupán 20 százaléka. A különbség 26 százalékos, amivel sereghajtók vagyunk. Az EU-s átlagkülönbség egyébként 20 százalékos, de a listavezető Észtországban csupán 7 százaléknyit mértek.

Az európai statisztikákból az is kiderült, hogy pontosan hány idős magyar élt egyedül a vizsgált időszakban: a 65 éves vagy idősebb nők közül 507 000-en, míg a férfiak közül 137 500-an élnek egyszemélyes háztartásban.

Összesen tehát a magány majd 700 ezer idős magyart érint.

És ha ez önmagában nem lenne elég szomorú, egy korábbi kutatás eredményei szerint a magány öl. Ez olyannyira nem túlzó kijelentés, hogy a kutatásban közzétett eredmények szerint a társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növeli a stroke, 50-el pedig a korai halálozás esélyeit.

Hirdetés

A Helsinki Egyetem vezényletével végzett hét éven át tartó kutatás egyértelművé tette a kapcsolatot a szegényes társadalmi érintkezés és a korai elhalálozás között. Leginkább azok veszélyeztetettek az egyedülléttől, akiknek korábban volt már valamilyen szív- és érrendszeri betegsége.

A magány okozta megbetegedéseket tehát egyáltalán nem szabad elbagatellizálni, hiszen a kutatásból az is kiderült, hogy már az első szívroham kialakulási esélyei is 43 százalékkal megdobja az egyedüllét.

Kutatásaink egyértelműen rávilágítottak a korai halálozás és az alacsony társadalmi érintkezés közötti kapcsolatra. Ezáltal pedig felfedtük azt is, hogy a szociális elszigeteltségnek stroke-ot, illetve szívrohamot átélt betegeknél negatívabb kimenetelű prognózisa lehet – mondta el akkor Christian Hakulinen kutatásvezető, aki rávilágított arra is, hogy leginkább a hosszabb ideje komolyabb betegségekben szenvedő, idős emberek vannak a legnagyobb veszélyben.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!