Itthon

Halálos szilveszter – több súlyos baleset is történt

Hirdetés

Halálra gázoltak egy nőt az M0-ás autóúton hétfőn késő este. A baleset Üllő külterületén történt, amikor két személygépkocsi összeütközött. Az egyik jármű sofőrje kiszállt, őt elütötte egy érkező személygépkocsi. Az asszony a helyszínen életét veszítette.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a mentők egy sérültet kórházba szállítottak.

Szilveszter éjjel egy másik halálos baleset is történt az országban, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint további 7 súlyos és 15 könnyű sérüléssel végződött.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Csengődön.

2018. december 31-én 21 óra 50 perc körül Csengődön, a Táncsics Mihály utcában közlekedett a Szenti István utca felől egy 33 éves kiskőrösi férfi egy Mercedes személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint haladása során a Dankó Pista utca kereszteződésében áthaladva egy lakóépületnek ütközött, feltehetően a jármű nagy sebessége miatt.

Hirdetés

A baleset következtében a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges orvosi vélemény alapján az autó 30 éves csengődi utasa súlyosan, a 14 éves kiskőrösi utasa pedig könnyen sérült.

A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!