Tech

Hihetetlen, ami kiderült, a régésztársadalom mélyen hallgat

Hirdetés

Bizonyítékok vannak rá, hogy az első atombomba az ókorban robbant fel, egy gigászi légicsatában. Miben hazudtak még nekünk egészen eddig?

India különös történelme számos meglepetést tartogat. Tele van rejtélyekkel, melyek még ködösebbé teszik az indiaiak kultúráját, történelmi hátterét.  Gondoljunk csak arra, hogy a jelek szerint egy indiai férfi feltalálta a repülő szerkezetet – és repült vele – mint a köztudatba beivódott Wright-fivérek.

Ősi szankszkrit iratokban rengeteg olyan utalást lehet találni, mely olyan repülőszerkezetekről számol be, melyeket több száz, több ezer évvel ezelőtt készítettek az ókori Indiában. Egyesek azt feltételezik, hogy még ma is létezik néhány ilyen ősi repülőgép, melyet az indiai kormány szupertitkos bunkerekben dugott el.

Az amerikai kormány különítményeit az 1960-as években gyakran látták arrafelé. Még ma is élnek szemtanúk, akik amerikai zászló alatt futó katonai állomásokat láttak kisvárosok külterületein, vagy eldugott vidékeken. Hogy mit kerestek ott az amerikaiak? Fogós kérdés. Minden bizonnyal köze lehet az Indiában talált páratlan régészeti leleteknek, melyek alapjaiban rengethetik meg az emberiség történelmével kapcsolatos ismereteinket. Hiszen a történelemkönyvekben nem tanítják, hogy az ókorban a kiválasztott népek az égben röpködhettek különféle szerkezetekkel.

Az Indiában talált ősi iratok között megtalálhatunk egy szót, mellyel a repülő szerkezeteket jellemezték akkoriban. Vimanaként hivatkoztak többek között a nem emberek által készített űrhajókra is. Az indiaiak az égből hozott tudást használták fel az űrhajók építésekor, vagyis egyértelmű a földönkívüliek szerepe a Vimana szerkezetek megépítésében. Vimana utalásokat számos Indiában előkerült régészeti lelet kapcsán fellelhetünk. Nem egy olyan építmény található az országban, mely valószínűleg egy Vimana lehetett. Az egyik ilyen épület akkora, és úgy néz ki, mint egy óriási anyahajó. Egyesek szerint a véletlen műve, de szerintünk, mint már megszoktuk az ilyen ügyek kapcsán, túl sok a véletlen.

Hirdetés

A védikus iratok említést tesznek egy leviatán fajról, mely a Földre látogatott azokban az időkben, amikor a több hasonló irat is született. A kérdéses „épületek” egy része is ekkor épülhetett. A Babiloniak szerint ez a faj adta át végül a tudását az ókori India népének. Megmutatták nekik azokat az űrhajókat, szerkezeteket mellyel megtették a hosszú utat a Földre, technikai és csillagászati leírásokkal gazdagították őket.

Az egyik ilyen dokumentum, a Sifrala tényszerűen számol be arról, hogy Indiában miféle szerkezetek épültek. Gömbök, helikopter-szerű repülőgépek, sugárhajtású űrhajók. A dugattyús repülőgépek már az ókorban megjelentek, sok-sok ezer évvel azelőtt, mint bárki gondolta vagy sejtette volna.

Később még ennél is tovább léptek, szabad energiával, és antigravitációs hajtóművel rendelkező szerkezeteket építettek.

Néhány éve Kínában újabb szanszkrit iratot találtak egy Lhasa városához közeli helyszínen, Tibetben. A Chandrigarh Egyetemre küldték be megvizsgálni a leletet, hogy megfejtsék a tartalmát. A kutatás vezetője Dr. Ruth Reyna később elmondta, hogy az irat direkt utasításokat ír le egy csillagközi űrhajó megépítésére vonatkozóan.

A Chhattisgarhban talált több mint tízezer éves “freskó” melyen egy idegen kezdetleges ábrázolása látható. A szerkezetek hatásmechanizmusa az irat szerint antigravitáción alapult. Ahhoz, hogy ezek az űrhajók repülni tudjanak, még szükség volt egy általunk nem ismert erőre, melyet a dokumentum Laghima-ként emleget.

Hirdetés

Azóta több találgatás is napvilágot látott, illetve újabb leletek kerültek elő, melyek azt feltételezik, hogy a Laghima olyan erős lehetett, hogy képes volt legyőzni a gravitációs mezőt, így a levegőbe tudtak emelkedni ezek az ősi űrhajók, és ha kellett, el is tudták hagyni a bolygót.

Ha képesek voltak rá, talán meg is tették. Bár direkt bizonyíték nincs rá, de elképzelhető, hogy az ősi indiaiak kivándoroltak a világűrbe, egy távoli csillag, vagy csillagrendszer felé. A Laghima az emberekben is megtalálható erő. Ez az erő okozza a levitálni képes embereknél a levegőbe emelkedést, mely a mai tudomány számára még ma is megfoghatatlan.

Egyes iratokban olyan érdekes kifejezésekre, szavakra leltek, melyek nagyon hasonlítanak a ma is ismert repülési protokollok írott változataira. A repülési protokollok olyan kulcsszavakat tartalmaznak, melyek a pilóták egymás, és a légi irányítás közti kapcsolatát könnyítik meg. Az egyik dokumentumban még arra vonatkozó leírásokat is találtak, hogy mi a teendő légi ütközet esetén.

Az alábbi szavakat szedték össze a védikus iratok közül a kutatók:

Goodha – engedélyezi a pilóta számára, hogy láthatóvá tegye űrhajóját (Vimanaját) az ellenség számára

Hirdetés
Hirdetés

Paroksha – engedélyezi a pilóta számára, hogy más Vimana szerkezeteket távolról irányítson.

Pralaya – egyfajta elektromos impulzus – melyet feltehetőleg támadásra használtak – kilövésére vonatkozó utasítás.

Jalada roopa – ez egy olyan utasítás, mely egy kémiai folyamatot indít el a Vimanan belül, amitől az egy felhőhöz hasonló borítású álcát hoz létre maga körül

Hogy miért kellettek légi járművek az ókori indiaiaknak? Valószínűleg az ide ellátogató leviatán faj közbenjárásának köszönhetőek az űrhajók. A Földet akkoriban ugyanis egy harmadik, agresszív faj is fenyegette. Ez a faj le akarta igázni a Földet, és uralma alá akarta hajtani az emberiséget. Egy óriási atomháború robbant ki azért, hogy megvédjük a bolygót a leviatán fajjal szövetségre lépve. A csata vérre menő volt, és a leigázó faj állt nyerésre, azonban a csata mentét az utolsó pillanatban megfordította egy a légkörbe ledobott atom – vagy hidrogén – bomba.

Az első atombomba tehát az ókorban robbant fel, egy globális légi háború következtében.

Az idegen faj elvesztette a csatát, és eltűntek. A hátramaradt túlélők tovább álltak az űr sötétjébe. A védikus iratok utalásai szerint azonban egy napon vissza fognak térni erősítéssel, hogy a Földet véglegesen az uralmuk alá hajtsák.

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!