Tech

Horvátországban, Ausztriában, Svájcban és már Barcelonában is megjelent a vírus

Hirdetés

Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, a koronavírussal foglalkozó válságstáb zágrábi ülését követően bejelentette, hogy az első horvát fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőző osztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő. Leszögezte továbbá, hogy nincs szükség pánikra, és minden eshetőségre felkészültek. Szavai szerint ebben a szakaszban nem várhatók nagyobb bonyodalmak, sem nagyszámú megbetegedések.

Az egészségügyi rendszer felkészült, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárok biztonságban legyenek. „Jelenleg arra összpontosítunk, hogy felkutassuk azokat, akik kapcsolatban álltak a fiatalemberrel, és megfelelően kezeljük őket” – mondta a tárcavezető.

Horvátország hétfőn fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt. A határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi Lombardia, Veneto, Emilia Romagna és Piemont tartományokból térnek haza. Azokat, akiken valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat. Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve, mint például a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajó, a Diamond Princess horvát utasai. A hatóságok vizsgálják továbbá annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőzőosztályán kívül – az ország más területein – hol tudnának elkülönítési központokat létrehozni.

Az ausztriai Tirolban is regisztrálták az első megbetegedéseket – közölte egy helyi egészségügyi szóvivő kedden.

Hirdetés

Két 24 éves fiatalról van szó, akik Tirol székhelyén, Innsbruckban élnek, és egyikük az olaszországi Lombardiából származik – mondta el Günther Platter tiroli kormányzó. Az innsbrucki klinikán kezelik őket elkülönítve, állapotuk nem életveszélyes. Egyelőre nem tudni, hol fertőződhettek meg.

A hatóságok következő lépésként felveszik a kapcsolatot a betegek hozzátartozóival, és tájékoztatják őket a további teendőkről.

„Nincs ok a pánikra” – hangsúlyozta a tiroli vezető.

Platter közölte: az innsbrucki klinikán szakrendelőt állítanak fel a koronavírus-gyanús esetek számára. A tartományi honlapon folyamatosan tájékoztatják a lakosságot az aktuális információkról, és egy forródrótot is létrehoztak a betegséggel kapcsolatos kérdések tisztázására.

Ausztriában 59 kórház rendelkezik a koronavírusos esetek ellátásához szükséges felszereltséggel az osztrák egészségügyi minisztérium kedden közzétett listája szerint. Ezek közül 15 Felső-Ausztriában, 14 Alsó-Ausztriában, 8 Tirolban, 6 Salzburgban, 5-5 Karintiában és Vorarlbergben, 4 Stájerországban, egy pedig Burgenlandban található. Bécsben külön kórház foglalkozik a koronavírus-gyanús betegekkel.

Hirdetés

Az új koronavírus több mint 2600 emberéletet követelt, a fertőzöttek száma körülbelül 80 ezer. A vírus eddig 29 országban jelent meg, de az esetek túlnyomó többségét a kínai Hupej tartományból jelentették.

Svájcban is van fertőzés

A svájci egészségügyi hatóságok bejelentették kedden, hogy az országban is találtak az új típusú koronavírussal fertőzött személyt.

Az RTS televízió szerint az Olaszországgal határos Ticino kantonban van az érintett.

Barcelonában is van fertőzött ember

Hirdetés
Hirdetés

A spanyol hatóságok azonosítottak egy koronavírussal fertőzött beteget Barcelonában, ez az első eset Spanyolország európai kontinenshez tartozó részén – írta a La Vanguardia című spanyol lap kedden.

A katalóniai fertőzés a negyedik eset a Kanári-szigeteken és Mallorcán megfertőzött német, olasz és brit turista után.

A barcelonai fertőzött egy nő, aki a katalán nagyvárosban lakik, és nemrégiben tért vissza Észak-Olaszországból.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!