Világ

Itt lehet a játék vége Biden számára?

Hirdetés

Elfordulhat, hogy már június elején sem tudja teljesíteni kötelezettségeit az amerikai kormány, ha nem emeli meg az adósságplafont.

A jelenlegi 31 billió dolláros határt már januárban elérte a nemzeti adósság, azóta azonban a Biden-adminisztráció költségvetési manőverekkel próbál túlélni amíg a törvényhozók megemelik a plafont, vagy felfüggesztik annak érvényesítését – írja a The Washington Post.  A republikánus képviselők azonban a júniusi határidő közeledtével költségcsökkentéseket és egyéb politikai engedményeket próbálnak kicsikarni a Fehér Házból.

Múlt héten a republikánusok keresztülvittek egy törvényjavaslatot, amely rövid időre megemelné az adósságplafont, de egyúttal több milliárdos költségcsökkentést jelentene és eltörölné Joe Biden elnök néhány törvényhozási eredményét, ezt azonban Biden vétója fenyegeti. Lényegében patthelyzet alakult ki a republikánus kongresszusi többség és a demokrata elnök között.

Erre azonban sürgősen megoldást kell találniuk, mert a pénzügyminisztérium becslése szerint az ország már négy hét múlva kifogyhat a pénzeszközökből, ami a világ pénzügyi piacait is megrázhatja.

Az Egyesült Államok történetében még nem fordult elő csőd, bár 2011-ben egy hasonló vita miatt csak napokra volt az összeomlástól. Hogy elkerülje a katasztrófát,  Biden most a Fehér Házba hívta a kongresszus vezető képviselőit.

Hirdetés

Közben a befektetők máris védekező üzemmódba kapcsoltak, és igyekeznek szabadulni azoktól a kötvényektől, amelyek június eleje környékén járnak le. Az sem jó jel az amerikai gazdaság számára, hogy a Fitch Ratings már a leminősítés esélyére figyelmeztetett.

 

(Magyar Nemzet)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!