Itthon

Jobbikos fenyegetés: úgy kormányoznának, ahogy az előválasztást elbénázták

Hirdetés

A jobbikos Lukács László György májusban még arról beszélt, hogy az előválasztás megszervezésével bizonyítja a baloldal a kormányzóképességét. Szóval kezdhetünk izgulni, mert amit az előválasztáson el lehetett bénázni, azt az ellenzék sikeresen el is bénázta.

Ritka pillanat az életben, amikor az ember fia egyetért Jakab Péterékkel. Merthogy a Nagy Jobbikhatározó szerint továbbra is a párt legfőbb tevékenységi körébe tartozik az antiszemita beszéd anyanyelvi szintű ismerete, valamint a társaknak náci karlengetéssel történő integetés. Ezektől pedig felfordul a gyerekszobás múlttal rendelkezők gyomra. Viszont ha olyan jót mond egy jobbikos, mint májusi ATV-s szereplése során Lukács László György, mégpedig hogy a baloldal az előválasztás megszervezésével fogja bizonyítani a kormányzóképességét, akkor egyszerűen lehetetlen nem egyetérteni a Jobbikkal.

A baloldalnak az előválasztás tárgykörében előadott bénázássorozatával ugyanis tényleg sikerült megmutatnia, mire lennének képesek kormányon. Nagyjából olyan teljesítményre, mintha kereszteznénk Mr. Bean és a Benny Hill-show legszerencsétlenebb pillanatait, és ezt felszoroznánk hárommal.És igen, azért csak hárommal, mert volt gyerekszobánk, és van bennünk irgalom, különben a valóságot egy ezerszeres szorzó jobban visszatükrözné.

Nézzük is szép sorjában, hogyan fordult át a Gyurcsány-show olyan kabaréelőadásba, ahol Peti bohóc színvonaltalansága nem lehúzó tényező, hanem maga a mérce. Először is rögtön az első előválasztási nap reggelén összeomlott az informatikai rendszer. A kezdeti magyarázat ugyan az volt, hogy a nagy érdeklődés miatt, de ez éppen annyira bizonyult hihetőnek, mint hogy Jakab Pétert felkérték zsűrizni a Bocuse d’Or-ba. Szóval a balos roham meséjét hamar felváltotta a kötelező orbánozás csodafegyvere, ami egyszer csak kínai hackerekbe csapott át (valószínűleg ez lehet a balos energiamegmaradás törvénye, hogy a bűnbakkeresés nem vész el, csak átalakul). Aztán Böcskei Balázs fővárosi tanácsadó már úgy fogalmazott, hogy „nulla százalék esélyt ad arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be”. Ezt az olvasatot erősíti az a tény is, hogy már a pénteki tesztelésen is összeomlott az előválasztás informatikai rendszer.

Aztán a buktatókon valahogy csak végigdöcögött az előválasztás szekere, a szavazás lezárásakor azonban jött az újabb váratlan fordulat: a voksokat valakiknek össze is kellene számolniuk. Nahát, még ilyet, ezt tényleg legalább annyira nem letett előre sejteni, mint azt, hogy az egész színjáték végső győztese Karácsony lesz.Majd a 444.hu beszámolt arról is, hogy számlálás közben költöztetni kell az egyik budapesti helyszínt, mert csak csütörtök délutánig foglalták le a termet – addig viszont egészen biztosan nem végeznek az összesítéssel. Ezen a ponton a kabaré közönségének jelentős része már a nevetés és fájdalom különös egyvelegétől a hasát fogva, gilisztaként a földön tekereg, holott még nincs is vége az előadásnak.Jön ugyanis a Népszava híre, hogy a jobbikos Steinmetz Ádámra bízott somogyi választókerületben a voksok közel 33 százaléka érvénytelen – csak viszonyításként: országgyűlési választásokon ez az arány 1,5-2 százalék szokott lenni.

Hirdetés

Összefoglalva tehát: amit az ellenzéki előválasztáson el lehetett bénázni, azt a kötelességtudó baloldal annak rendje és módja szerint el is bénázta. És ugye a jobbikos Lukács László György szerint ebből kellene következtetnünk a leendő kormányzásuk minőségére. Ami legalább annyira hat fenyegetően, mint az a képsor, amelyen a vöröslő arcszín legkülönbözőbb árnyalataiban pompázó Feri úgy három centi távolságból fenyeget meg egy védtelen állampolgárt. Felelevenítve ezzel a kocsmai kötekedések legnemesebb hagyományait. Szóval felkészül egy újabb, szemkilövetésekkel és államcsőddel kikövezett Gyurcsány-korszak? Egyszer már kipróbáltuk, és nagyon rossz vége lett. Talán nem kellene ismét végigmenni ezen az úton.

Forrás:drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!