Tovább a merkeli úton: Bevándorláspárti lehet az új német kormány
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Olaf Scholz lesz Németország következő kancellárja, amennyiben sikerül megállapodni a „zöldekkel”, valamint a liberális FDP-vel is. Ennek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy a valószínűsíthető kormánykoalíció tagjai hogyan viszonyulnak a bevándorláshoz.
A legtöbb európai baloldali párthoz hasonlóan a német szociáldemokraták is egyre inkább eltávolodtak a hagyományos szavazótáboruktól a neoliberális gazdaságpolitika és a progresszivizmus szellemében, aminek következtében elveszítették a kétkezi munkások támogatását. Szavazóik lecserélését mi sem illusztrálja jobban, mint hogy az elmúlt évtized választásai során a németországi törököknek rendre a 60-70 százaléka szavazott az SPD-re, ami viszont azt a csapdahelyzetet is magával vonta, hogy a szociáldemokraták a muszlim szavazók politikai foglyaivá váltak.
Az elmúlt év(tized)ek tapasztalatai ellenére a szociáldemokraták alapfelfogása szerint a migráció nemcsak gazdagítja Németország kultúráját, hanem az ország fejlődéséhez is hozzájárul. Humanitárius hozzáállást sürgetnek a menekültek és bevándorlók irányába, az uniós elosztási kvótákat támogatnák, valamint legális migrációs útvonalakat hoznának létre.
Jó példa erre, hogy Scholz 2020-ban arra szólította fel az európai vezetőket, hogy több migránst fogadjanak be a móriai menekülttábor leégése után, amiről azóta bebizonyosodott, hogy afgán bevándorlók szándékosan gyújtották fel. Akciójukkal azt reméltek, hogy a tábor elpusztítása után szabad utat kapnak Európába. Scholz mellett több vezető SPD-s politikus, például Saskia Esken, a párt társelnöke és Boris Pistorius, Alsó-Szászország belügyminisztere is kardoskodott a szétosztási kvóta és a migránsok befogadása mellett.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy Németország szociáldemokrata államfője, Frank-Walter Steinmeier büszkén állította, hogy „az évek alatt Németországból egy bevándorlóhátterű ország lett”.
A „zöldek” részvételére is nagy esély mutatkozik a koalícióban, amely párt túlzás nélkül Európa legelkötelezettebb migrációpárti ereje. A párt rendszeresen működik együtt bevándorláspárti NGO-kkal, és minden erejével azon munkálkodik, hogy Európa minél „sokszínűbb” legyen, a negatív társadalmi és gazdasági következményekkel mit sem törődve. Azonban a zöldnek álcázott progresszív mozgalom ennyivel nem éri be, még a klímaváltozásban is a tömeges migráció legalizálásának kiskapuit látja (például „klímaútlevek” és állampolgárság osztogatásával az Európán kívüli lakosság számára).
A kormánykoalíció lehetséges harmadik tagja, a királycsináló szerepében tetszelgő liberális FDP az említett másik két pártnál mérsékeltebb módon támogatja a bevándorlást. Vélekedésük szerint nagy hangsúlyt kell fektetni az integrációra és a bevándorlók nyelvtanulására, ám olyan toborzási stratégiák kidolgozását is szorgalmazzák a migrációt kibocsátó országokkal, amelyeknek keretében nyelv- és felkészítő tanfolyamokkal készítenék fel a Németországba vándorolni kívánókat. Vagyis ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy esetükben is egy bevándorláspárti erőről beszélhetünk, pusztán legálisan akarják behozatni az Európán kívüli népességet. Éppen ezért vannak azon az állásponton, hogy a migrációban lehetőség rejlik, valamint tartják – a német államfőhöz hasonlóan – „bevándorlóországnak” Németországot.
Mind a szociáldemokraták, mind a „zöldek” programja alapján kirajzolódik, hogy az Európai Unió további föderalizálása pártján állnak. Noha az SPD óvatosabban fogalmaz a kérdésben, pártprogramjuk szerint további hatásköröket kell átruházni Brüsszelre, például a bevándorlás, az egészségügy és a „klímavédelem” területén is.
Ami a magyar–német kapcsolatokat illeti, ideológiai-politikai szinten okozhat kellemetlenségeket egy olyan koalíció, amelyben az SPD és a zöldek is helyet foglalnak, azonban ezek a súrlódási pontok a gazdasági érdekeket továbbra sem írhatják felül. A két ország gazdasági összefonódása és sok esetben egymásra utaltsága olyannyira erős, hogy a kereskedelem mértéke (import és export együttesen) az 50 milliárd eurós nagyságrend környékén mozog évről évre. Ez egy olyan szempont, amelyet a – sokszor a racionális gondolkodást és reálpolitikát hírből sem ismerő – „zöldek” sem hagyhatnak figyelmen kívül.
