Világ

Keményen üzent Kim Dzsong Un húga az USA-nak

Hirdetés

Ha békét akar az új amerikai kormány, akkor „kerülnie kell a balhét” – jelentette ki kedden Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga.

Kim Jo DzsongKim Dzsong Un észak-koreai vezető húga maga is magas tisztséget tölt be az országot irányító kommunista Koreai Munkapártban.

A KCNA állam hírügynökség szerint a nagy befolyással rendelkező Kim Jo Dzsong mindenekelőtt az éppen folyamatban lévő amerikai-dél-koreai közös tavaszi hadgyakorlatokat kifogásolta. A nyilatkozatot egy nappal az amerikai külügyminiszter és a védelmi tárcavezető szöuli látogatása előtt tették közzé.

„Megragadjuk ezt az alkalmat, hogy figyelmeztessük a földünkön lőporszagot eregetni próbáló új amerikai vezetést. Ha nyugodt álmokat szeretne a következő négy évben, inkább tartózkodjon a balhékeltéstől, amint éppen első lépéseit teszi” –hangoztatta Kim Jo Dzsong, akit a KCNA idézett.

„A hadgyakorlatok tartása és az ellenségeskedés nem fér össze a párbeszéddel és együttműködéssel” – tette hozzá Kim Jo Dzsong, aki nyilatkozataiban a szöuli vezetés éles bírálójaként vált ismertté. Nagyban becsmérelte Dél-Koreát, amiért a koronavírus-járvány, valamint a belpolitikai és gazdasági nehézségek miatt számítógépes szimulációkra korlátozta a hadgyakorlatot.

Hirdetés

Kijelentette, hogy a 2018-ban fejlődésnek indult Korea-közi kapcsolatok nem térnek vissza egyhamar, és Észak-Korea résen lesz az esetleges további provokációk miatt. Közölte azt is, hogy Phenjan fontolóra veszi a kilépést a Korea-közi katonai megállapodásból, amely feszültségek enyhítését szolgálja a határon. Hozzátette, hogy a kommunista ország vezetése megvizsgálja egy sor olyan szervezet feloszlatását is, amely az együttműködés javítását szolgálja Dél-Koreával.

A Fehér Ház hétfői közlése szerint Észak-Korea eddig visszautasította az Egyesült Államok párbeszédre irányuló próbálkozásait. Az Egyesült Államok Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali ideje alatt látványos enyhítési politikába kezdett Észak-Koreával szemben. Trump háromszor találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, egy alkalommal az Észak- és Dél-Korea közötti panmindzsoni demilitarizált övezetben. A tárgyalások azt követően rekedtek meg, hogy nem tudtak egyezségre jutni egyebek mellett a Phenjan elleni büntetőintézkedések feloldásáról.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!