Kultúra

Vatikán: az Egyház nem áldhatja meg az azonos nemű párokat

Hirdetés

A Hittani Kongregáció állásfoglalása szerint továbbra sem részesülhetnek egyházi áldásban az azonos nemű párok – írja hétfői cikkében a Vatican News.

A Szentszék híroldala hozzáteszi: ez nem jelenti a saját nemükhöz vonzódó emberek megítélését.

 

Az Egyháznak nem áll módjában megáldani az azonos nemű párokat, az ilyen jellegű, esetlegesen kiszolgáltatott áldások pedig nem tekinthetők az egyházi jog szerint valónak, így pedig érvényesnek – olvasható a Hittani Kongregáció által hétfőn kiadott állásfoglalásban.

Szentszék nem járul hozzá, hogy a katolikus egyház papjai ilyen jellegű áldást kiszolgáltassanak. 

Hirdetés

Luis Ladaria prefektus és Giacomo Morandi érsek által szignált dokumentumhoz információk szerint Ferenc pápa is hozzájárulását adta. Az ügyben a Szentszék sajtóirodája is kommentárt adott közre.

A Vatican News hangsúlyozza: a nyilatkozat konkrét állításokon és valós gyakorlaton alapul. Kiemelik ugyanakkor: mindez nem jelenti azt, hogy az egyház megítéli a saját nemükhöz vonzódókat, ezért szorgalmazza lelkipásztori kísérésüket a hitben való növekedés érdekében.

Hangsúlyozzák: különbséget kell tenni az ember és cselekedete között. Az egyház így továbbra sem adja áldását az azonos neműek együttélésére, ám tisztelettel, együttérzéssel és érzékenységgel fogadja ezen személyeket, kerülve az igazságtalan megkülönböztetés bárminemű jelét.

A Hittani Kongregáció kitér arra is: azok a kapcsolatok, amelyek nem nyitottak az élet továbbadására, nem adnak megfelelő választ Isten terveire. Megjegyzik: e kitétel nem csak az azonos nemű párokra érvényes, hanem a házasságon kívüli, szexualitást magukban foglaló kapcsolatokra sem.

Kitérnek arra is: az állásfoglalás okaként tartják számon azt is, hogy az azonos nemű párok esetleges megáldása óhatatlanul hasonlítana a házasság szentségének megáldására.

Hirdetés

A dokumentum kifejti, hogy nem zárják ki „azokat az áldásokat, amelyeket olyan homoszexuális hajlamú személyek kapnak, akik kinyilvánítják akaratukat, hogy Isten kinyilatkoztatott terveihez hűségesen éljenek”.

 

Forrás: Vatican News, Vasarnap.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!