Megkongatták a vészharangot: két tűz közé szorult az iszlám világ egyetlen atomhatalma, súlyos háború fenyeget
A február legvégén kirobbanó közel-keleti háború alapvetően rajzolja át a teljes régió hatalmi törésvonalait. A kapcsolatrendszere átalakulása révén Pakisztán került az események középpontjába, az ország minden lehetséges csatornán igyekszik a feleket tárgyalásra bírni, és a konfliktus mielőbbi befejezésén munkálkodik. Szándéka ugyanakkor egyáltalán nem pusztán a „baráti” politikájának köszönhető: szeretné elkerülni, hogy az elhúzódó háború a radikális csoportok megerősödését és Irán befolyásának átalakulását eredményezze az országban.
Pakisztán a közel-keleti folyamatok egyik kulcsszereplőjévé lépett elő. Az ország az iszlám világ egyetlen nukleáris hatalma, így biztonságpolitikai szempontból eddig sem volt megkerülhető a szerepe. A növekvő befolyását ugyanakkor mutatta, hogy 2025 őszén Szaúd-Arábiával biztonsági szövetségre lépett, hamarosan pedig Törökországgal együtt a térség legfontosabb védelempolitikai hármasa lehettek volna. A közeledési folyamatba bezavart az iráni konfliktus, de ez éppenséggel kedvezett a regionális hatalmak barátkozásának, mivel még inkább azonos érdekek fűzték össze őket. 2026 márciusának második felére egyértelműen Pakisztán lett az egyik kulcsszereplő a megbékélési folyamatokban. A megemelkedett szerep oka, hogy Iszlámábád hagyományosan a síita rezsim egyik stabil szövetségese – bár ebben akadtak mosolyszünetek. Az elmúlt időszakban az Egyesült Államokkal is megélénkültek a diplomáciai kapcsolatok, így
az ország külképviselői hatékonyan tudnak közvetíteni Washington és Teherán között.
A regionális konfliktus ugyanakkor komoly dilemma elé állította a védelmi szövetséget. Irán ugyanis rendszeresen támad szaúd-arábiai célpontokat, Pakisztán mégsem rohant azonnal a segítségére. Ennek több oka is van, Iszlámábád igyekezett pragmatikus szerepet felvenni, és semlegesnek maradni. Ezt erősítette a kommunikációja, amelyben elítélte az Egyesült Államok és Izrael támadását. Bár ezzel némileg sérült a formálódó szövetség, mégis ez tűnik kisebb veszteségnek. Pakisztán ugyanis gazdaságilag és politikailag kifejezetten ingatag lábakon áll, emiatt egy, potenciálisan a kritikus infrastruktúrájára mért csapás súlyos krízist idézhetett volna elő. Hozzá kell tenni rögtön, hogy Irán azért sem fordította a tekintetét keleti irányba, mivel ott inkább a fontos partnere, Kína erős, Peking építi a legfontosabb infrastrukturális elemeket, ezzel
a rezsim egyszerre két, potenciálisan „baráti országot” veszíthetett volna el.
Nem állami szintű konfliktus
A háború árnyékában kisebb figyelem fut az olyan nem állami szintű konfliktusokra, mint a beludzsok problémája. Korábban írtunk a Portfolio-n arról, hogy miért is nem valószínű, hogy Iránban a közeljövőben az etnikai konfliktusok polgárháborút váltanak ki:
Bár arra nehéz lenne fogadni, hogy Teheránnak függetlenedési harcokkal kellene szembenéznie, ez a kijelentés már nem állja meg a helyét kifogástalanul Beludzsisztánban tartózkodó fegyveresek elszakadási kísérleteivel kapcsolatban. Az ország délkeleti sarkában, a rendkívül forró, sivatagos és elmaradott részen élnek a többnyire az iszlám szunnita ágát követő beludzsok. A népcsoport nagyobbrészt Pakisztánban él, ott körülbelül 8 millióan vannak, míg Iránban 4-5 millióra becsülik a létszámukat (mások 2 millióra teszik). A mintegy 10-15 milliós etnikum egyes csoportjai régóta harcolnak a nagyobb önállóságért, vagy akár a teljes függetlenség eléréséért. Pakisztánban nem ritka, hogy
véres terrorcselekményeket hajtanak végre, visszatérően az országban egyre nagyobb befolyást gyakorló kínai érdekeltségek ellen.
Mivel egy tömbben bár, de a két hatalom területén élnek, ezért nem ritkák a határokon átnyúló műveletek, ami már országközi konfliktust is okozott. 2024 elején Irán úgy vélte, hogy a területére a szomszédos országban szerveződő csoportok törtek be, és hajtottak végre véres támadást. Megtorlásul átbombáztak Pakisztánba, ahol nem vették túl jó néven az esetet, a szuverenitás súlyos megsértésével vádolták Teheránt. Azonnal megindultak a vadászgépek, és rakéták, ellencsapásokat hajtottak végre Iránban. A helyzet egy darabig még feszült volt, de végül elcsitult a probléma, de nem oldódott meg. A helyzet különlegessége az volt, hogy igazából mindkét oldal kölcsönösen a másik országban található beludzs csoportokra támadt. Így, bár a helyzet riasztónak tűnt, lényegében Teherán és Iszlámábád is „jól járt”.
A konfliktus ettől még nem ült el teljesen, és ez az egyik probléma, amely az atomhatalmat óvatosságra inti. A The Diplomat arról írt, hogy a biztonsági erők az Irán ellen háború indítása óta készültségben vannak Beludzsisztánban.
Az elmúlt néhány évben, a tavalyi iráni-izraeli háború után már megugrott a határokon átnyúló terrorcselekmény [Iránból]. Most a folyamatban lévő háború miatt további beludzsisztáni terrorista csoportok támadásaira készülünk
– emelték ki.
A félelem egyáltalán nem alaptalan, ugyanis a helyi csoportok vélhetően csak az alkalomra várnak, hogy ismét lecsaphassanak. A földrajzi helyzet sem a rendvédelmi erők oldalán áll, ugyanis a hegyvidéki, sivatagos területen nehéz tájékozódni, könnyű elrejtőzni, ráadásul Pakisztán mintegy 44 százalékát teszi ki Beludzsisztán. Ami kiemelten fontossá teszi, hogy nyersanyagokban gazdag részről van szó.
A nacionalista törekvések korábban is jellemzőek voltak a térségben, ugyanakkor a kínai tőke megjelenése felerősítette az ellenállókat. A keleti nagyhatalom ugyanis az országban építi meg az Övezet és Út Kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) egyik kulcsfontosságú szakaszát. A tervek szerint Pakisztánt északról délre szelné át egy vasútvonalakból, közúthálózatból és csővezetékekből álló rendszer, amely a kínai termékek szállítását szolgálja. Ez önmagában talán még nem is lenne gond a kisebbség szemében, de Peking számos bányát is létesített a térségi nyersanyagok kitermelésére. Ez a lépés kiváltotta a függetlenség-párti erők haragját, modern gyarmatosítókként tekintenek az érkezőkre. A legnagyobb erőnek jelenleg a Beludzs Felszabadító Hadsereg (BLA) számít.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ameddig délen a beludzs mozgalmakkal, északon a tálib radikális iszlamista fegyveresekkel (TTP) kell farkasszemet nézniük a biztonsági erőknek. Éppen 2026 elején mérgesedett el újra a helyzet, az afganisztáni fegyveresek és a pakisztáni reguláris erők egymást támadták a határvidéken, az úgynevezett Durant-vonalon. Bár ez a konfliktus hátérbe szorult a feszültséget mutatja, hogy évente több alkalommal ismétlődnek az összecsapások, ezek intenzitása pedig nem csökken. Pakisztán ráadásul úgy véli, hogy az ellenlábasai éppen a belső feszültségeket kihasználva igyekeznek gyengíteni az országot. Azzal vádolja Izraelt és Indiát, hogy finanszírozzák a felkelőket.
Sok ilyen csoport most a határvidék iráni oldala felé tart az [afganisztáni-pakisztáni] háború miatt. India és Izrael is jelentős összegeket fektet be ezekbe a szervezetekbe
– jelentette ki egy magas rangú hírszerzési tisztségviselő.
A hasonló gyanúsítás nem ismeretlen a térségben, 2025-ben India és Pakisztán rövid háborút vívott egymással, miután az észak-indiai Kasmírban radikális iszlamisták terrortámadást hajtottak végre. Újdelhi azonnal Iszlámábádot nevezte meg felelősnek, szerinte a nagy rivális áll a szélsőségesek támogatása mögött.
Sokasodó radikálisok
Beludzsisztán nem pusztán a nacionalista mozgalmak jelenléte miatt számít valódi tűzfészeknek. A térség nehezen járható viszonyai miatt északról radikális iszlamista csoportok, így például az Iszlám Állam Horászán is megjelent, vagy a tálibokkal szövetséges milíciák. Gyakran támadják meg a vallási kisebbségek tagjait, például az ország keresztény közösségeit vagy a síitákat. Utóbbinál a megszaporodó atrocitások
beindították a radikalizálódást, ebben pedig a szomszédos Irán segítségükre lehet.
Teherán a teljes Közel-Keleten fenntart proxykapcsolatokat, ebben az iszlamista eszmék és az iszlám síita ágának követése szokott közös pontot jelenteni. Iszlámábád számára mindez egzisztenciális problémát jelent, ugyanis a 251 milliós lakosság 15-20 százaléka is síita lehet. A körülmény miatt az atomhatalomnak rendkívül óvatosan kell bánnia a felekezeti törésvonalakkal, a helyzet gyorsan eszkalálódhat. Korábban már volt példa, hogy a síita radikalizmus megerősödött, de akkor a kemény állami fellépés segítségével sikerült visszaszorítani. Az elmúlt években abból lehetett érzékelni Irán növekvő befolyását, hogy Teherán igyekezett harcosokat toborozni az országból, akiket aztán máshol vetett be a saját érdekeiért küzdeni.
Iszlámábád most igyekszik minden eszközzel elkerülni, hogy átterjedjen Pakisztánra is a háború. A félelmet megerősíti, hogy a szektariánus alapon szerveződő, hasonló ideológiát követő csoportok hajlamosak az összefogásra. Talal Maszúd altábornagy emiatt úgy véli, hogy nagyon óvatosan kell kezelni az iszlamisták elleni akciókat. Fontos, hogy ténylegesen a radikális csoportok ellenében lépjenek fel, különben könnyen általános elégedetlenséget válthatnak ki. Kiemelte, hogy a TTP és a BLA együttműködése okozta az elmúlt időszakban megugró erőszakhullámot is. Az iráni háború azonban azzal fenyeget, hogy a szomszédos országban tomboló káosz kényelmesebb helyzetet jelent a radikálisok számára, ezért átteszik a székhelyüket oda. A határok átjárhatóak, így nem okozna gondot a beszivárgás Beludzsisztánba. A másik nehézséget az jelenti, hogy Afganisztánnal nagyon feszült helyzetben vannak, ezért vélhetően Kabul sem szabna gátat az országon keresztül Pakisztánt célzó támadásoknak.
Iszlámábád így különösen kényelmetlen helyzetbe került. Kelet felől az ősi rivális India folyamatos fenyegetése miatt kell készültségben lennie, míg nyugat felé az iszlamisták egyre aggasztóbb húzásaival kell szembenéznie.
portfolio
