„Zsóka meglehetősen rossz lelkiállapotban van, és akkor finoman fogalmaztam. Próbál erősnek tűnni, már csak a gyönyörű lányuk, Léna miatt is, de ez embert próbáló időszak számára is. Segítünk, ahogy tudunk, éppen ezért én intézem mindkét gyászszertartás engedélyeit. Merthogy lesz egy szórás a Balatonnál, Mecky hamvainak egy része oda kerül. Másik része pedig a Bazilikába. Méltó helyre. A balatoni ceremóniához már megvan az összes engedély, és napokon belül a Bazilikával kapcsolatban is ezt mondhatom. Addig a hamvak egy elkülönített szekrényben vannak elhelyezve. Fontos hangsúlyoznom, hogy mindkét búcsúztatón csak a család lesz és lehet ott – fogalmazott az Omega menedzsere.

Hirdetés

A lap információi szerint, akadnak a rajongók közül nem is kevesen, akik szóvá teszik, hogy ne csak Meckynek állítsanak méltó emléket, hanem a zenekar ikonikus vezetőjének, Benkő Lászlónak is.

Trunkos András a Blikknek úgy fogalmazott: „Hozzám is eljutottak ilyen vélemények, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy számomra, számunkra ugyanolyan fontos minden barát és zenész, akit elveszítettünk. Benkő Lacinak a Farkasréti temetőben van a végső nyughelye, és gyönyörű, különleges márvány sírkő készül, amelyen lesz egy Hammond orgona, egy szintetizátor és egy szék. Ez Benkő Laci zarándokhelye is egyben. Ami Meckyt illeti, egy művész már dolgozik a Bátaszék főterén felállítandó, egész alakos álló, és egy másik, Aligán elhelyezendő ülő szobron. Nyáron már ott állhatnak reményeink szerint a rajongók az élethű műalkotások előtt” – magyarázta Trunkos András.