Európa

Legsötétebb szakasza felé tart az orosz-ukrán háború

Hirdetés

Ahogy az orosz katonai erőket átcsoportosítják Kijev környékéről a délkelet-ukrajnai frontra, úgy válik egyre inkább világossá az ukrán vezetés, illetve a nyugati hatalmak előtt, hogy egyre jobban romlanak az esélyei annak, hogy elkerüljék Ukrajna felosztását, illetve azt, hogy állóháború alakuljon ki az országban – írja a Bloomberg.

Az oroszok visszavonulása az ukrán főváros környékéről vereség, miután az ukrán hadsereg meg tudta fékezni az előrenyomulásukat, részben városi környezetben kilalakított ellenállással, részben az utánpótlási vonalaik támadásával.

Ha azonban az oroszok minden erejüket a luhanszki és a dombaszi régió elfoglalására összpontosítják, az nyílt terepen folytatott csatákat jelent. Ehhez a katonai szakértők szerint másfajta fegyverekre is szükség lesz a kézi tank- és légelhárító eszközökön túl, amire az ukránok eddig építettek. Repülő eszközök, föld-föld rakéták kellenek az ellenség feltartóztatásához és páncélozott harcjárművek a csapatok mozgatásához. Ilyen fegyvereket kért Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kormánya nevében a napokban.

A NATO képviselőivel folytatott tárgyalásai után április 7-én azt mondta, hogy várakozásaik szerint a keleti színtéren folytatandó háború a második világháború csatáira fog emlékeztetni, nagy kiterjedésű mozgásokkal, amelyekben harckocsik, ágyúk és rakétavetők ezreit vetik be. Ezzel a BBC-nek nyilatkozó katonai szakérők is egyetértenek. Inkább napokban, mint hetekben mérhető idő maradt arra, hogy a Nyugat segítséget nyújtson Ukrajnának. A gond az, hogy az említett fegyverek gyártását nem könnyű felpörgetni és nagy kérdés, hogyan jutnak el az ukrán katonákhoz a kellő időben, a kellő helyre.

Az időnek kulcsszerepe van. Az a kérdés, hogy meddig tart, amíg az orosz hadsereg koncentrálja az erőit. A támadás tétje, hogy az ukrán hadsereg mekkora területet tud megőrizni a két régióból, amelyek lakossága többségében orosz ajkú. (A támadás elől igyekeznek kimenekíteni az ott élőket.) Miután ezt lejátszották a felek sok vért ontva, az oroszok régi katonai szóhasználattal beáshatják magukat, és kialakulhat egy klasszikus, mindkét fél hátországát felőrlő állóháború. Az utóbbiba az ukrán oldalon magán Ukrajnán túl részben Európa is beleértendő.

Hirdetés

A kérdés tehát az, hogy valamilyen tűzszüneti, majd békemegállapodással be lehet-e fejezni a háborút belátható időn belül vagy évekig elhúzódik a konfliktus, mint Szíriában, ahol 2011 óta folyik a polgárháború – véli egy a Bloomberg egyik informátora, amely ismeri a NATO-ban folyó vitákat.

napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!