Itthon

Machetával állt bosszút egy apa fia haragosán

Hirdetés

Machetével a kezében indult revansot venni a fiát ért sérelem miatt egy nyíregyházi apa – írja a Blikk.

Tragédiához is vezethetett volna egy édesapa fékezhetetlen dühe, aki a fiát ért sérelmek miatt akart revansot venni egy fiatalon.

A Blikk Információi szerint a haragra gyúlt szülő egy machetével a kezében keresett meg az éjszaka közepén egy 19 éves fiatalt, hogy számon kérje, miért bántotta gyermekét.

A lap birtokába jutott egy videófelvétel is, amely néhány perccel az eset után készült. Ezen látható ahogy a megtámadott fiatal a csuklóját szorította, hogy megállítsa a vérzést, miközben a barátai mentőért kiáltanak.

„Állítólag korábban a megvágott fiú és barátai helybenhagyták a késelő férfi fiát, aki emiatt bedühödött és kérdőre vonta őt” – mondta egy neve elhallgatását kérő fiatal a lapnak, aki szerint félő, hogy lesz még folytatása a dolognak szerinte ugyanis a megtámadott fiú családja nem hagyja ennyiben a dolgot.

Hirdetés

A sebesült fiút a mentők kórházba szállították, a rendőrség közlése szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A lap egyik informátora azt mondta, hogy a fiú nem volt életveszélyben, de a vérveszteség miatt péntekig megfigyelés alatt tartják, csak azután engedik haza.

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!