Itthon

Nagyot változik az élet szeptember elsejétől

Hirdetés

Több jogszabály változik 2019. szeptember elsejével.

A felsőoktatást szeptember első napjától az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyett a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányítja majd. Mivel az átalakításhoz – idő hiányában – nem született törvény, az új helyzetet egy friss kormányrendelet rendezte. Eszerint az ITM vezetője a felsőoktatásért felelős miniszter, „a felsőoktatással összefüggő feladat- és hatáskörök tekintetében” ő „az oktatásért felelős kormánytag”, míg az Emmi vezetőjéé az oktatás többi része.

Augusztus elsejével választották le a kutatóintézeteket az akadémiáról és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba szervezték. Az 13 fős irányító testületbe az MTA és az ITM is delegált tagokat (hatot-hatot), a tagokat a miniszterelnök nevezi ki, az elnök Maróth Miklós lett. A törvény alapján a kutatóintézeti hálózat működtetését szolgáló, az MTA tulajdonában és ezen kutatóhelyek használatában lévő vagyonelemeknek ingyenes használatba bocsátását az akadémia biztosítja. A folyamat tovább tart: az új helyzete részletező törvény jelentős része ugyanis szeptember 1-től lép hatályba. Így például vasárnaptól már az ELKH Titkársága gyakorolja a kutatóhelyek feletti irányítószervi jogosítványokat.

Alkotmányjogi panaszt nyújtott be Lovász László MTA-elnök az Akadémia megcsonkítása miatt. Az elnök szerint a kutatás, fejlesztési és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvény két ponton sérti az alkotmányt.

A fogyasztóvédelmi törvény 2019. szeptember elsejétől hatályos módosítása értelmében ezentúl a fogyasztók és a vállalkozók már nem a Budapesti Békéltető Testülethez, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tudnak fordulni bármilyen, az online vitarendezéssel kapcsolatos segítségnyújtásért és tájékoztatásért.

Hirdetés

Két magániskola is elindul szeptembertől Kelet-Magyarországon. A Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) a Modern Városok Program keretében, 3,3 milliárdos állami támogatásból épült fel. Idén két óvodai és két általános iskolai 1-2. osztállyal indulnak, az első tanévre már 56 tanulmányi szerződéssel rendelkeznek. Az óvodások éves tandíja 2 millió 440 ezer forint, az elsősök és a másodikosok után 2 millió 897 ezer 500 forintot kell fizetni. Miskolcon a Hell-csoport indítja be szeptembertől az Avalon International Schoolt, amelyet a cég által támogatott alapítvány működtet. Itt a havi tandíj óvodásoknak 120 ezer forint, az iskolásoknak pedig 240 ezer forin. Az idei, első tanévben két óvodai csoportot és egy elsős osztályt indítanak, csoportonként 12-15 fővel Aki augusztus végéig benyújtja a magántanulói státus iránti kérelmét, annak még a jelenlegi szabályok szerint az igazgatók bírálják el a beadványát, és egyelőre nem érinti változás azokat sem, akik a jövő tanévre már korábban megkapták az otthoni tanuláshoz szükséges engedélyt. Szeptembertől viszont az Oktatási Hivatal kezébe kerül a döntés, és legkésőbb egy éven belül minden jogviszonyt felülvizsgálnak.

Néhány nap múlva véget ér egy hosszú korszak: augusztus végéig lehet csak beváltani a Bartók Bélával díszített ezerforintos és az Ady Endre fémjelezte ötszázas bankjegyeket. Ezeket még 1999-ben vonták be, de szeptemberig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) még névértéken beváltja a megmaradt bankjegyeket. Azért lesz ez egy korszak vége, mert ezek voltak az utolsó bankjegyek, amelyeken nem király, fejedelem vagy egyéb politikus szerepelt, hanem művész. Mindkét bankó az átváltási határideje lejáratát követően értékét veszti.

Teljes fordulatszámon üzemel szeptember 1-jétől a Magyar Posta Zrt. elektronikus kézbesítési rendszere, amelynek a kifejlesztésére a társaság 2,4 milliárd forint uniós támogatás mellett 1,9 milliárd saját forrást fordított. Így a jövőben az elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül a küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a Posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül követhetik az ajánlott és a tértivevényes levelek útját. Mindezek jegyében több ponton is változik a Posta ÁSZF-je is.

Idén januárban meghalt Andy Vajna utóda a filmügyi kormánybiztosi poszton szeptember 1-jétől, Káel Csaba lesz, aki továbbra is ellátja a Művészetek Palotájának igazgatói posztját. Feladata lesz egyebek mellett előkészíteni a Nemzeti Film Intézet létrehozását, összehangolni a mozgóképszakma szervezeteinek a működését, valamint kidolgozni az állami tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra hasznosításának koncepcióját. A kormánybiztos feladatköre ellátásáért államtitkári díjazásra és juttatásokra jogosult (bruttó bére 1,3 millió forint lehet).

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!