Európa

Macron berezelt – komoly lépést tesz

Hirdetés

A franciaországi fokozott terrorfenyegetettség miatt az Őrszem fedőnevű terrorelhárítási művelet keretében járőröző katonákat fokozottan mozgósítják a francia kormány- és elitellenes sárga mellényes tüntetők következő megmozdulásain a hatósági épületek védelmére, valamint más „meghatározott pontokon” – jelezte szerdán a francia kormány.

Emmanuel Macron államfő kezdeményezésére a rendőri erők mostantól kizárólag „az emberek mozgására és a közrend megőrzésére és helyreállítására” tudnak koncentrálni – mondta a kormányülést követően Benjamin Griveaux kormányszóvivő.

„Rendelkezésünkre áll a katonák által biztosított Őrszem művelet, amely kiválóan tudja a helyszíneket biztosítani, ahogy egyébként honfitársaink azt már megszokták” – tette hozzá.

A negyedik hónapja tartó kormány- és elitellenes megmozdulás 18. tüntetése szombaton az elmúlt két hónap békés felvonulásai után ismét a decemberi és januári hétvégekre emlékeztetett. A Champs-Elysées sugárúton összecsapások törtek ki a felvonulók egy része és a közéjük keveredett fekete ruhás anarchista csoportok, az úgynevezett black blocs és a rendőrök között.

A sárga mellényesek barikádokat emeltek az utak közepén, amelyeket fel is gyújtottak, a csendőrök pedig azonnal könnygázzal és vízágyúval oszlatták a tömeget. Az antikapitalista és rendőrellenes szlogenek skandáló anarchisták megtámadták a luxusmárkák boltjait, betörték a kirakatokat, felgyújtottak egy bankot és egy újságosbódét, a Champs-Elysée elegáns éttermeiben pedig a berendezéseket rongálták meg. Párizsban 124 üzletet rongáltak meg és 27-et fosztottak ki.

Hirdetés

A nem megfelelő rendőri utasításokra hivatkozva Édouard Philippe miniszterelnök hétfőn menesztette Michel Delpuech párizsi rendőrfőnököt és jelezte: azokon a helyeken, ahol az „ultrák” randalíroztak, betiltják a további tüntetéseket. Külön megnevezte a párizsi Champs-Élysées sugárutat, a bordeaux-i Pey-Berland teret és a toulouse-i Capitole teret.

Rendőri források szerint a hétvégi tüntetéseken a rohamrendőröknek eddig elsősorban az épületek védelme volt a feladata és kerülték a közvetlen kontaktust a tüntetőkkel, akik ellen csak akkor léptek fel, amikor azok rájuk támadtak, s a rendbontások megakadályozására sem kaptak utasítást.

A 2015-ös iszlamista merénysorozat óta mintegy 7 ezer katona vesz részt a terrorelhárítási járőrözésben, a létszám fele Párizsban teljesít szolgálatot. Az algériai háború óta még soha nem volt ennyi katona állandó jelleggel a francia utcákon és köztereken. A katonák elsősorban a vallási intézmények és a turisták által sűrűn látogatott helyek (látványosságok, múzeumok, pályaudvarok, repülőterek) környékén járőröznek.

Hirdetés

?? Párizs 2019.03.16.

Posted by Ultrainfo.hu on Saturday, March 16, 2019

 

Forrás: Hirado.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!