Itthon

Már megint áll a bál az ellenzéknél

Hirdetés

Különös írást osztott meg közösségi oldalán az MSZP politikusa. A témája az önkormányzati választás – pontosabban a főpolgármester-jelöltek, – de valahogy olyan az egész, mintha a képviselőnél kimaradt volna a DK-vezér Gyurcsány Ferenc feleségének, és pártja megválasztott EP-képviselőjének, Dobrev Klárának előző napi bejelentése. Vagy ez csak egyfajta odaszúrás a másik ellenzéki politikusnak?

Mint ismert, az ellenzéki főpolgármesteri előválasztáson korábban a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) is Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, karácsony Gergely mögött állt, többször támogatásukról biztosították a közös ellenzéki jelöltet, még az EP-választás után is. Aztán előbb a Momentum hátrált ki Karácsony mögül, majd tegnap a DK bejelentette: az ő főpolgármester jelöltjük mostantól Kálmán Olga. Tehát Gyurcsány Ferenc alig több mint egy hete bejelentette, hogy Karácsonyt támogatják, majd tegnap azt, hogy mégsem. Erre írta ma Kunhalmi Ágnes a Facebookon a következőket:

„Az ellenzéki pártok egymásba vetett bizalma az egyik legfontosabb az Orbán elleni küzdelemben!

Nem véletlen, hogy a DK elnöke az EP választás eredményének ismeretében úgy nyilatkozott:„Nincs ok arra, hogy bármelyikük is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában. ,Karácsony Gergely nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk, megjegyzem, már akkor, amikor az MSZP az előválasztás első körében még Horváth Csabát indította. Három párt támogatja Karácsonyt, a Momentum pedig vállalta, hogy az előválasztás győztese mellé áll. Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást. 2019. októbere, az őszi önkormányzati választás nem arról szól, hogy egyik vagy másik párt hogyan szerepel majd, mert ha megint csak erről, akkor ugyan úgy járunk, mint az elmúlt években. Szerintem arról szól, hogy a Budapesten meglévő változást akaró többség esélyt kap-e a változtatásra, és közösen összeállunk-e egy olyan főpolgármester-jelölt mögött, aki képes vezetni Budapestet. Aki képes új irányt adni a városnak, aki bizonyította rátermettségét, aki nem csak akkor jár önkormányzati épületben, amikor új lakcímkártyát igényel. A vesztes választások után a demokratikus ellenzéki oldalon mindenkinek fel kell ismernie, hogy a bizalom alapvető jelentőségű az Orbán-rendszer elleni küzdelemben. Az a felelősségünk, hogy megteremtve a pártpolitikai feltételeket esélyt adjunk Budapest megváltoztatására. Ehhez pedig olyan ember kell, akinek van városvezetői tapasztalata, és aki végig is tudja vinni, amit közösen elterveztünk. Ez az ember pedig szerintem Karácsony Gergely. Ez a tét, ezért állunk mellette. Támogassátok Ti is velünk az Előválasztáson!

Hirdetés

Az ellenzéki pártok egymásba vetett bizalma az egyik legfontosabb az Orbán elleni küzdelemben!Nem véletlen, hogy a DK…

Posted by Kunhalmi Ágnes on Thursday, June 6, 2019

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!