Itthon

Márki-Zay már két éve az amerikaiak segítségét kérte az ellenzéknek

Hirdetés

Máig nem tisztázott, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölti aspiránssá előlépő Márki-Zay Péter és mozgalmának elnökségi tagja, Kész Zoltán konkrétan kivel találkozott 2019-ben Washingtonban, miről tárgyaltak és állapodtak meg. Azt sem tudni, hogy ki fizette a látogatást és az mennyibe került. Annyi viszont kiderült, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom két, az amerikaiaknak a magyar kormányra panaszkodó vezetője számít a külföld segítségére a céljai eléréséhez.

Továbbra sincs válasz arra, mit keresett több kötegnyi baloldali előválasztási szavazólap és 18 millió forint készpénz abban a BMW-ben, amely másfél hete az M3-as autópályán szenvedett balesetet.

Mint kiderült, a betonelemeknek csapódó luxusautót az a Barta László vezette, aki jelenleg a Jobbik észak-magyarországi regionális szervezője, és akinek köze lehet ahhoz, hogy Ózdon botrányos körülmények között zajlott az előválasztás első fordulója. A lapunk által korábban bemutatott felvételek tanúsága szerint a karlendítés miatt lemondott, az előválasztáson végül leszerepelő Farkas Péter Barnabásra szavazóknak valakik pénzt kínáltak a voksokért.

Bartának azonban nem csak a jelenlegi, hanem a korábbi tevékenysége és a kapcsolatrendszere is felvet bizonyos kérdéseket.

Ahogy azt a baloldali miniszterelnöki castingban Karácsony Gergelyt kigolyózó és így a második fordulóban Dobrev Klárával megmérkőző Márki-Zay Péter nemrég elismerte, a férfi 2019-ben az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom operatív igazgatója volt, mielőtt átnyergelt volna a Jobbikhoz.

Hirdetés

Ebben az időben többször cikkezett a sajtó az MMM-en belül konfliktusokról, miután Hazdházy Ákos faképnél hagyta a mozgalmat. A hírek szerint Bartával is többen elégedetlenek voltak, ám Márki-Zay bizalma töretlen volt felé. Állítólag volt olyan elnökségi tag például, aki szerette volna megnézni az egyesület bankszámlakivonatát, de Barta László ezt egyszerűen megtagadta tőle.

Az MMM részéről egyébként Lukácsi Katalin is megerősítette a Mediaworks Hírcentrumának, hogy Barta korábban nekik dolgozott, sőt azt is elmondta, formálisan nem lépett ki, jelenleg is tagja a mozgalomnak, de nem aktív, más irányokban politizál. Egyes jelölteknek segített a kampányban, de nem az MMM kampánycsapatának tagjaként végezte a tevékenységét, részletezte Lukácsi.

Visszatérve a belső feszültségekre, ezeket a beszámolók szerint többen arra vezették vissza, hogy a Márki-Zay Péter és két másik alapító tag, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy „belső kört” alkotott az elnökségen belül, elhallgatva információkat a tagság elől.

Az imént említett Kész Zoltán 2015-ben lépett igazán politikai porondra, amikor az ellenzék támogatásával elindult a Navracsics Tibor Brüsszelbe való távozása miatt kiírt veszprémi időközi választáson, és meg is nyerte azt. Igaz, három évvel később, 2018-ban már vereséget szenvedett, ezek után lett az egyik alapító tagja az MMM-nek.

Kész Zoltán remek amerikai kapcsolatokkal rendelkezik, ami alighanem jól jött az egyébként korábban az Egyesült Államokban is élő Márki-Zaynak.

Hirdetés
Kész 2000-2001 között Fulbright-ösztöndíjasként amerikai történelmet tanított Kaliforniában, 2006-ban pedig ösztöndíjasként hat hónapig pedagógiát tanult Buffalóban.

Az 1992-ben alapított, oktatási és kutatási programokat támogató Fulbright Bizottság szorosan együttműködik a Soros Alapítvánnyal, amellyel közösen hirdeti meg ösztöndíjait.

A volt képviselő 2012-ban hagyott fel a tanítással, onnantól elmondása szerint a társadalmi szerepvállalás lebegett a szeme előtt: ekkoriban alapította meg a Szabad Piac Alapítványt és a Polgári Platform Egyesületet, amelynek keretében több tucat országban tartott előadásokat, egyebek mellett a magyar gazdaság helyzetéről és a szélsőjobb térnyeréséről.

Veszprémben vezette American Corner-t (Amerikai Kuckó), az egyesületet az Amerikai Nagykövetség „meghosszabbított kezeként” tartják számon, különböző kulturális és képzési programokat szervez.

Kész pár hónapja maga osztott meg a twitteren egy bejegyzést, ahol egy podcastben beszélget a Soros-hálózathoz köthető Dalibor Rohac-csal, aki a Cato Institute és az American Enterprise Institute embere. Ő volt az, aki Hajba Mátéval, a Szabad Piac Alapítvány igazgatójával és a Polgári Platform alelnökével egy ötpontos forgatókönyvet dolgozott ki korábban az Orbán-kormány megbuktatására.

Amerikai utazás, tisztázatlan részletek

Hirdetés
Hirdetés

Ezek után talán nem meglepő, hogy Márki-Zay éppen Kész Zoltánt vitte magával, amikor 2019-ben Washingtonba utazott. A MMM vezérei az Orbán Viktor-Donald Trump találkozó idején látogattak az amerikai fővárosba, azzal büszkélkedve, hogy a Külügyminisztériumban fogadták őket, mint ellenzéki magyar politikusokat. A találkozónak – amelyről a balliberális média előszeretettel cikkezett – azonban számos részlete homályban maradt.

Az MMM két alapítójának állítása szerint az amerikai kormány külügyi képviselőivel találkoztak, amelynek során „szóba került Magyarország NATO-tagsága, a magyar-orosz kapcsolatok. Mindketten aggodalmukat fejezték ki az orosz kémbank (a Nemzetközi Beruházási Bank – a szerk.) és a növekvő orosz befolyás miatt”.

A hódmezővásárhelyi polgármester később annyit árult még el az utazásról, hogy részt vett a Soros György által is támogatott German Marshall Fund kerekasztal-beszélgetésén, és találkoztak a Magyarországot szintén előszeretettel kritizáló Helsinki Bizottság képviselőivel.

Márki-Zay egy nyilatkozatában azt is elismerte: arra kérte tárgyalópartnereit, hogy az Egyesült Államok segítse az ellenzék munkáját, járuljon hozzá a nem kormánypárti vezetésű városokban a beruházások növeléséhez és támogassa a „szabad sajtót”.

A kérdőjelek akkor kezdtek sokasodni, amikor Márki-Zay és Kész nem voltak hajlandóak elárulni, pontosan mégis kivel tárgyaltak és kinek a hívására érkeztek Washingtonba. Több mint valószínű ugyanis, hogy nem az amerikai külügy hívta meg őket, a minisztérium hivatalos oldalán elérhető látogatói listán ugyanis a megnevezett időpontban

nem szerepel sem Kész Zoltán, sem Márki-Zay Péter, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom neve.

Legfeljebb annyi lehet némiképp helytálló, hogy Külügyminisztérium épületében jártak. Egyik közös fotójukon ugyanis egy olyan emléktábla előtt állnak, amelyet az Amerikai Külügyi Szövetség (AFSA) állított a minisztérium egyik épületszárnyában.

Az AFSA legfőbb feladata az Egyesült Államok Külügyi szolgálatának hatékonyságát növelni, tagjai számára a szakmai érdekeket védeni és biztosítani. Az AFSA tehát lényegében a kormányzat egy önmagát saját tagjai adományaiból fenntartó háttérszervezete, amelynek tagügynöksége az Amerikai Külügyminisztérium, valamint többek között a Soroshoz erősen köthető USAID és az Egyesült Államok Globális Médiáért Felelős Ügynöksége (USAGM).

Felmerült tehát, hogy a washingtoni látogatás a kapcsolatépítés mellett akár pénzszerző akciónak is beillett.

Javasolták a Szabad Európa újraindítását

Ahogy a  promenad.hu 2019 júliusi cikkében felidézi, szerették volna megtudni, „pontosan mekkora összegű anyagi támogatást, kiktől és milyen célra kapott Márki-Zay és Kész az USA-ban a Mindenki Magyarországa Mozgalom számára”, de nem kaptak visszajelzést. Hasonlóval próbálkozott az Origo is, ám őket sem méltatták válaszra

Mindenesetre Márki-Zay a látogatással kapcsolatban a 168 Órának beszámolt arról is, tárgyalópartnereiknek javasolták a Szabad Európa rádió újraindítását. Ha nem is a klasszikus, hanem internetes formában, de ez azóta megtörtént. Ezen a felületen írta meg forrásaira hivatkozva az MSZP volt kommunikációs vezetője, Kerényi György, hogy Karácsony kampányát százmilliókkal támogatták egyesek.

A hódmezővásárhelyi polgármester egyébként 2019 júliusában Budapesten az amerikai kongresszus küldöttséggel találkozott többedmagával. Mindezek után joggal vetődik fel, hogy a magát egyébként hazafinak tartó

Márki-Zayék milyen érdekek mentén politizálnak, honnan kapnak anyagi támogatást és milyen célra.

Az előválasztáshoz kapcsolódó pikáns részlet mindezek után, hogy Kész Zoltán 2020 őszétől operatív igazgatója a Civitas Intézetnek, amelynek augusztusi közvélemény-kutatása már azt vetítette előre, hogy a verseny nem csak első, hanem második fordulóját is Dobrev Klára nyeri majd meg.

Forrás: mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!