Itthon

Na nézzük, mit köszönhetünk Fegyőr elmúlt öt évének

Hirdetés

Elég hamar eljött a Momentum elnökénél az úgynevezett burnout-szindróma, legalábbis, ami a politikát illeti, hiszen miután végre ő is maga mögött tudhat egy kétharmados többséget (legalábbis, ami a távozását sürgetők arányát illeti), úgy döntött, lemond a pártelnöki posztról. Ám mielőtt fájdalmas búcsút vennénk Fegyőrtől, emlékezzünk meg arról, hogy mennyi mindent „köszönhetünk” neki, a tej árának lenyomásától a napelemek atommá minősítésén át az elektromosrollerek szakszerű mosdatásáig.

A Momentum első embereként ismerhettük meg öt évvel ezelőtt a most harminckét éves Fekete-Győr Andrást, akit a politikai karrierje legelején nagyon szerettek volna a fiatal Orbán Viktorhoz hasonlítani, de hamar kiderült, hogy a két politikus legfeljebb abban hasonlít, hogy fiatalon a miniszterelnöknek is volt szakálla és hasonló korban kezdett el aktívan politizálni. Továbbá Fekete-Győr András is jogász végzettségű, 2015-ben végzett az ELTE jogi karán, 2013-ban viszont már gyakornok volt Párizsban, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!