Itthon

Másodfokú ítélet a nőnek öltözött sziráki áldoktor ügyében

Hirdetés

Súlyosabb büntetést kapott másodfokon az a nógrádi férfi, aki magát doktornőnek kiadva, de mindenféle orvosi képzettség nélkül kezelt több sziráki lakost. R. Ákos Félix még injekciót is beadott, sőt, otthon végezendő abortuszhoz is osztogatott tanácsokat.

A magát Rita doktornőnek kiadó R. Ákos Félix 2016 nyarán költözött Szirákra, ahol női orvosként kezdett tevékenykedni. Bár orvosi diplomája nem volt, azt hazudta, hogy korábban több kórházat is vezetett, mindenhova sztetoszkóppal és orvosi táskával járkált, több falubelit kezelt is: egy helyi férfi becsípődött nyakát krémmel kente be, majd injekciót is adott neki, egy másik férfi fájós lábát tűvel kezelte, emellett mobiljával vérnyomást mért, EKG- és ultrahangos vizsgálatot és röntgenfelvételt is csinált a telefonnal. Egy fiatak nővel egy mobilos ultrahang alapján közölte, hogy babát vár, és azt tanácsolta, hogy sós forró vízbe ülve tudja megszakítani a terhességet. A férfi július közepétől augusztus végééig praktizált a településen, a helyieknek az sem tűnt fel, hogy nem is nő: tűsarkú csizmában, miniszoknyában, nőies sminkben járt, betegeit pedig farkasvakságra hivatkozva csakis napnyugta után vagy félhomályban kezelte. Álcája olyannyira jól sikerült, hogy egy sziráki férfit magába is bolondított. Zoltán akkor mindenórás terhes feleségét és családját is elhagyta Rita doktornőért. A férfi, mikor rájött, hogy rászedték, öngyilkosságot kísérelt meg.

R. Ákost elsőfokon 3 hónap 2 évre felfüggesztett börtönre ítélték, azonban másodfokon ezt 10 hónap 3 évre felfüggesztett büntetésre súlyosította a bíróság. Döntésüket azzal indokolták, hogy a masszázst és krémezést ugyan nem kötik orvosi engedélyhez, azonban az injekciós tű használata már igen.

 

Hirdetés

Forrás: hirstart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!