Itthon

Megdöbbentő, mi vár a soroksári futónő gyilkosára

Hirdetés

Ha­tal­mas össze­get emész­tett fel a so­rok­sári gyil­kos­ság nyo­mo­zása, a több száz mil­liós bűn­ügyi költ­ség az el­kö­ve­tőt ter­heli.

A 2013-ban meggyilkolt Gyurik Krisztina szüleinek hatalmas megnyugvás, hogy a rendőrség minden bizonnyal megtalálta egy szem gyermekük gyilkosát. Erről a szülők jogi képviselője, dr. Surdy Miklós beszélt a Borsnak.

A jogász egyben úgy vélekedett: a bizonyítékok sokasága miatt a rendőrség már az idén lezárhatja a nyomozást.

A 2015. szeptemberében induló nyomozás lottóötössel felérő va­gyont emésztett fel. Összesen 330 ezer embert vontak valamilyen ellenőrzés alá. Voltak, akiket nyilván­tartás alapján, másokat alibiztetéssel vagy híváslistákat, telefonforgalmat ellenőriztek.

Összesen 391 tanút hallgattak ki az ügyben, s voltak olyanok is, akik poligráfos vizsgálaton estek át. Mindezek mellett a szakértői munka zömét a genetikai szakterület végezte, összesen 1897 DNS-mintát vizsgáltak, aminek a költsége több mint 368 millió forintba került. Ehhez hozzájön még a nyomozás többi költsége, ami összesen a félmilliárd forintot is meghaladhatja. Az elítéltek a mindenkori minimálbér egyharmadát kapják fizetségül a börtönben végzett munkájukért. R. Szilveszter gyertyacsomagolóként dol­gozik, havonta 30 590 forintot kereshet. 

Hirdetés

Egy rövid számítás után kiderül: legfeljebb 1362 év alatt tudná kifizetni a félmilliárdos bűn­ügyi költséget.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!