Itthon

Most már együtt halunk meg! – üvöltötte az ózdi kettős gyilkos

Hirdetés

Újabb vérfagyasztó részleteket tudott meg a Blikk az ózdi kettős gyilkossággal kapcsolatban, amiben Sz. Ádám hidegvérrel ontotta ki párja két fiának vérét, majd a nővel is végezni akart.

A Blikk információi szerint a gyilkos ösztönöktől hajtott férfi vérfagyasztó dolgokat üvöltött a vérontás során. „Most már együtt halunk meg” – ordította Sz. Ádám az ózdi lakásban.

A tragikus eset majd egy évvel ezelőtt történt, a férfi azóta is következetesen hallgat, magyarázatot azóta sem adott a tettére. Amikor a rendőrök elfogták, azzal fenyegetőzött, hogy a saját torkát is elvágja, végül sikerült leteperni. Kórházba szállították, ahol röviden elismerte tettét, ám a vallomását azóta sem kívánta kiegészíteni.

– Védencem beismerte a tettét, ám részletes beismerő vallomást nem tett. A nyomozó hatóságok felé kellett volna jeleznie, amennyiben ezzel a lehetőségével élni kívánt volna, de ez nem történt meg – nyilatkozta a Blikknek dr. Pásztor Gábor, a férfi kirendelt védője.

Ha mégis úgy döntene, hogy beszél, azt legközelebb a bíróságon, október végén teheti meg.

Hirdetés

 Sz. Ádám a börtönben megtalálta a helyét: nincs rá panasz, de nem is halmozzák el dicséretekkel.Egyetlen támasza csupán egy szerette, aki igyekszik rendszeresen meglátogatni őt.

A férfi még tavaly november 26-án rendezett ámokfutást ózdi otthonában. Egy 33 centis kést vágott az alvó élettárs, D. Andrea (43) mellkasába. A zajra felébredtek a nő kamasz fiai, akik megpróbálták az anyjukat megvédeni, ám mindkét fiúnak kioltotta az életét. Az egyik fiatalt a mellkasán, a másikat a háta bal oldalán szúrta meg, azonnal meghaltak. A gyilkos azonban tovább tombolt. A bejárati ajtót kulcsra zárta, a kulcsot a párnája alá rejtette, majd a sérült asszonyt maga mellé fektette az ágyban, aztán önmagát is megvágta. Az asszony hiába kérlelte, hogy engedje szabadon, a férfi csupán azt ismételgette, hogy együtt fognak meghalni. Az asszony végül órákkal később szabadult ki.

 Sz. Ádám nem először áll majd bíróság elé: a két mostohafiát lemészárló férfinak korábban kiskorú veszélyeztetése miatt gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással. Akkor egy felfüggesztettel megúszta, így a mostani büntetésénél azt is figyelembe veszik.

Forrás: Blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!