A világtörténelem legőrültebb kommandós akciója
Mussolini bukása után Pietro Badoglio marsall, az új olasz kormányfő Hitler bosszújától tartva elrendelte, hogy a volt diktátort egy olyan távol eső, és katonai egységek számára megközelíthetetlen helyen őrizzék, ahol nem kell tartani a megbukott Duce kiszabadításától. A közép-olaszországi Gran Sasso hegység egyik kétezer méter feletti meredek csúcsán álló Hotel Campo Imperator pont ideális helyszínnek tűnt erre a célra.
„A Führer még éjfél körül felhív. Természetesen nagyon boldog, hogy a Duce kiszabadult.”
(Joseph Goebbels naplóbejegyzése Mussolini kiszabadításáról)
1943 júliusára Benito Mussolini huszonegy éve tartó és sokáig megdönthetetlennek tűnő uralma a végét járta. A katasztrofális észak-afrikai vereség, a keleti fronton elszenvedett súlyos veszteségek, és különösen az angolszász szövetségesek májusi szicíliai sikeres partra szállása után a Duce hatalma végzetesen megroppant.
Az általános elégedetlenség elérte a Fasiszta Pártot is, ahol Dino Grandi vezetésével a Fasiszta Nagytanács palotaforradalomra készült. Grandi rákényszerítette Mussolinit, hogy két éves szünet után hívja össze a legfelsőbb pártfórumot. A Fasiszta Nagytanács az 1943. július 24-i késő éjszakába nyúló, és igen éles, személyeskedő vitáktól terhes ülésén megvonta a bizalmat Mussolinitól.
A Duce, aki feldúltan távozott az ülésről, ekkor még nem sejtette, hogy Grandi az uralkodóval együtt konspirálva dolgozik a megbuktatásán. Másnap ezért teljesen gyanútlanul jelent meg a királyi audiencián, ahol III. Viktor Emánuel arról tájékoztatta, hogy azonnali hatállyal felmenti a miniszterelnöki tisztsége alól. Ezzel azonban a Duce aznapi megpróbáltatásai még korántsem értek véget.
Amikor az uralkodó döntésétől felbőszülve átrobogott a királyi palota előcsarnokán, egy szakasz felfegyverzett csendőr állta el Mussolini útját, a parancsnokuk pedig szárazon közölte, hogy a király nevében letartóztatja. Ezzel ért véget Benito Mussolini több mint két évtizedes uralma Olaszország felett.
Az új kormány élére kinevezett Pietro Badoglio marsall tisztában volt azzal, hogy Adolf Hitler a bizalmas barátja, valamint legszorosabb szövetségese bukásának hírére ellenintézkedéseket fog tenni. Badoglio a német szövetségből való kihátrálást, és a mielőbbi fegyverszünet megkötését tekintette kormánya legfontosabb céljának.
Sejtette, hogy a németek már csak presztízsből is mindent el fognak követni Mussolini kiszabadításáért. Ha pedig Mussolini a német szuronyok árnyékában ismét hallathatná a hangját, az igen komoly bonyodalmakat okozna az angolszász szövetségesekkel tervezett kapcsolatfelvételben. Badoglio ezért elrendelte, hogy Mussolinit Rómától távol, nehezen megközelíthető és felfedezhető helyen őrizzék, a legnagyobb titoktartás mellett.
A bukott diktátort először Ponza szigetére, majd innen Szardíniára szállították. Hitler július 25-én az éjszakai órákban értesült harcostársa bukásáról. A keleti fronton kudarcba fulladt kurszki csata és az angolszász szövetségesek sikeres szicíliai partraszállás miatt amúgy is feszült Führer éktelen haragra gerjedt a Duce elmozdításának hírére. Noha az első hivatalos római jelentések csupán Mussolini „lemondásáról” tudósítottak, Hitler átlátott a szitán: pontosan ráérzett, hogy az új kormány – amely szavakban a németekkel vívott „közös harc” folytatását ígérte-, valójában ki akarja vezetni az országot a háborúból.
„Bizonyosra vehető, hogy a Duce nincs szabadlábon, és nem hozhat döntéseket. Ez halálos veszély a fasizmus számára… Az egész ügy hátterében a feloszlatott, de valóságban létező olasz szabadkőművesség áll„- ekként vélekedett a Führer az olaszországi események miatt július 27-én összehívott válságtanácskozáson, Joseph Goebbels propagandaminiszter, Martin Bormann pártkancellár, Hemann Göring birodalmi marsall, Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője, valamint Joachim von Ribbentrop külügyminiszter előtt.
Hitler váltig fogadkozott, hogy felszámolja az olasz „árulást”, és lefegyverzi a „mandolinhadsereget”. A Führer elméjében megfogant őrült tervről, a Róma elleni rajtaütésszerű légideszant-akcióról, amelynek az „áruló klikk”, a királyi udvar és a Badoglio-kormány letartóztatása lett volna a célja, a légierő tábornokainak végül sikerült lebeszélniük Hitlert, a rendelkezésre álló technika és a bevethető erők elégtelenségére hivatkozva. A Führer viszont ragaszkodott hozzá, hogy barátját és harcostársát, Mussolinit bármi áron is, de kiszabadítsák az „árulók” fogságából.
A Reichsführernek sikerült kiharcolnia Hitlernél, hogy az irányítása alá tartozó SD (Sicherdienst, Biztonsági Szolgálat) valamint az Otto Skorzeny SS-Sturmbannführer (őrnagy) parancsnoksága alatt álló speciális Waffen-SS kommandó is részt vehessen a tervezett akcióban.
A Duce fogva tartási helyének felderítésére a Führer még július végén Canaris tengernagynak, a német hírszerzés, az Abwehr fejének adott megbízást. Mussolini kiszabadításának remélt dicsőségéből azonban Heinrich Himmler sem akart kimaradni. Annak ellenére, hogy a német hírszerzés komoly ügynökhálózattal rendelkezett Olaszországban, ezúttal kiválónak bizonyult a hírzárlat, és nem működött a szokásos „mediterrán fecsegési hajlam” sem.
Az Abwehr és az SD ügynökei minden erőfeszítésük ellenére, hosszú hetekig nem jutottak semmilyen használható információhoz a Duce őrzési helyéről.
Amikor a kitartó nyomozás mégiscsak meghozta első gyümölcsét, és az ügynökök megbízható „fülest” kaptak arról, hogy a Ducét Szardínia szigetén őrzik, Skorzeny mindenre elszánt brigádja csaknem sikerrel járt. Ám még azt megelőzően, hogy a magukat civilnek álcázó Skorzenynek és kommandósainak sikerült volna eljutniuk Szardíniára, az olaszok is gyanút fogtak, és Mussolinit sietve elszállították. Így megint mindent előröl kellett kezdeniük.
Szeptember első napjaiban a német hírszerzés rádiófigyelő szolgálata elfogott egy kódolt üzenetet, amelyből kiderült, hogy Mussolinit a közép-olaszországi Gran Sasso kétezer méter magas csúcsán fekvő, és csak nagyon nehezen megközelíthető Hotel Campo Imperator alpesi szállodában őrzik.
Ez igen rossz hír volt Otto Skorzeny számára, hiszen a hegycsúcson fekvő szállodát – ahonnan az egész környéket be lehetett látni – aligha lehetett észrevétlenül és gyorsan megközelítenie egy gépkocsikból álló katonai konvojjal. Márpedig a siker záloga a váratlan rajtaütésben rejlett, hiszen ha az olasz őrök messziről kiszúrják a kanyargós és meredek szerpentinen felfelé araszoló német teherautókat, oda a meglepetés, és még időben elmenekülhetnek az értékes foglyukkal. Ezért más megoldást kellett találni; a rajtaütés váratlanságát biztosító egyetlen szóba jöhető lehetőségnek csak a légi deszant-akció látszott.
A légi fotók azonban nem sok jóval kecsegtettek, a szálloda környékén az egyetlen sima terület a hotel terasza volt, ezen kívül csak a terasz alatt húzódó, nem túl széles, és meredek lejtő számított még sziklamentes területnek.
A modern kommandós hadviselés megteremtője és a kalandor jellegű vállalkozások nagymestere, a gátlástalan és mindenre elszánt Skorzeny őrnagy azonban nem riadt meg egy ilyen „apróságtól”. Egyedül csak az volt a baj, hogy nagyon kevés idejük maradt a vakmerő akció megtervezésére. A Badoglio-kormány ugyanis szeptember 2-án aláírta a kapitulációs okmányt, és az olasz kabinet néhány napon belül át akarta adni Mussolinit a szövetségeseknek. Erre figyelemmel a légi bevetések szakértőjének számító Otto-Harald Mors őrnagy mindössze 24 órát kapott az akció végleges tervének elkészítésére.
Skorzeny mindenre elszánt SS-osztaga, Student tábornok alaposan kiképzett ejtőernyőseivel együtt 1943. szeptember 12-én tíz DFS 230 típusú vitorlázógép fedélzetén indult el a nyaktörő vállalkozásra, a Rómától délre fekvő Practica di Mare repülőteréről felszállva.
A rendkívül rövid és meredek lejtő, valamint a Hotel Campo Imperator terasza mindenre alkalmas volt, csak leszállópályának nem, még a könnyű vitorlázógépek számára sem. A légideszant vállalkozás ilyen feltételek mellett valódi öngyilkossági kísérletnek tűnt, és a tervbe beavatottak közül sem sokan hittek a küldetés sikerében. A váratlanul feltűnt vitorlázógépek rendkívül meredek szögben landoltak a Gran Sasso csúcsán, és csak azért nem zuhantak a lejtőről a mélybe, mert megfogta őket a lejtő végén felmagasodó sziklafal.
Az osztag katonái közül mindenki karcolás nélkül úszta meg a nyaktörő kalandot. A fogságban tartott olasz diktátor kimenekítésére szánt egymotoros Fieseler Fi-158-as „Storch” könnyű futárgép, – amely arról volt híres, hogy egy futballpályáról is képes fel- illetve leszállni-, a szálloda teraszán landolt.
Elsőként Skorzeny vitorlázógépe ért földet, amelyből a nagydarab, sebhelyes arcú SS-őrnagy, a későbbi hollywoodi háborús filmek amolyan náci archetípusaként kiugorva, az emberei bevárása nélkül, azonnal a hotel felé kezdett rohanni. Villámgyorsan felmászott a tetőre, és pozdorjává zúzta a rádióantennát, megakadályozva ezzel, hogy az olasz őrség segítséget kérhessen. A hotelt őrző csendőrök valósággal megbénultak a hirtelen felbukkant tagbaszakadt SS-őrnagy és marcona kommandósai látványától, ám gyorsan magukhoz tértek, és még mielőtt a futva közeledő SS-ek elérték volna a szálloda ajtaját, sietve elreteszelték a főbejáratot.
Skorzeny és csapata emiatt nem tudott azonnal betörni az épületbe, mint ahogy eredetileg eltervezték. Student ejtőernyősei villámgyorsan körbekerítették a szállodát, hogy senki se juthasson ki onnan, majd több MG-42-es gyorstüzelő géppuskát is felállítottak, az épületre irányozva a hírhedten pusztító fegyvereket.
Az olasz őrség parancsnoka, Fernando Soleti tábornok gyorsan belátta, hogy a Ducét őrző carabinerik semmilyen vonatkozásban sem lehetnek a harcedzett SS-kommandósok méltó ellenfelei. Az olasz tábornok ezért – hogy elkerülje emberei felesleges lemészárlását -, kiüzent Skorzenynek, hogy kapitulálnak.
A német kommandó így egyetlen puskalövés nélkül foglalta el az épületet, ahol az egyik emeleti szobában rábukkantak az elmúlt hónapok eseményeitől igencsak megviselt Ducéra.
A teljes sikerrel végződött rajtaütés ellenére akadtak azonban komoly problémák is.
Amikor Mussolini és Skorzeny beszálltak a Storchba, ahová az egyik katona még betette a diktátor összecsomagolt bőröndjét, a nekifutó kisgép a rövid lejtő végén hirtelen megbillent. Először úgy tűnt, hogy a túlsúlyos Storch nem fog tudni a magasba emelkedni, ám a pilóta hidegvérű manőverezése megmentette a gépet az áteséstől és a lezuhanástól. A kiszabadított Ducét még aznap Bécsbe menekítették, ahonnan – alig három nappal a kalandregénybe illő kiszabadítása után – Rastenburgba, Hitler főhadiszállására repült, ahol összeölelkezhetett az őt megmentő Führerrel.
Otto Skorzeny vakmerő akciójának híre az egész világsajtót bejárta. Hitler a vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki „bűvös vadászát”, és soron kívül SS-Obersturmbannführeré (alezredessé) léptette elő a kommandós parancsnokot.
Otto Skorzeny Hitler egyik kedvenc katonájaként még számos kalandorjellegű bevetési akciót vezényelt le a második világháború hátralévő éveiben. A sebhelyes arcú SS-alezredes nevéhez fűződik többek között ifjabb Horthy Miklós 1944. október 15-én történt elrablása, valamint a Szálasi-féle nyilas puccs részeként a budai vár megszállása is. A kiszabadított Duce azonban már soha többé nem nyerte vissza régi hatalmát: 1945. április 28-án olasz kommunista partizánok menekülés közben elfogták, és szeretőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték.
Forrás: origó
