Európa

Németország nagyon kiakadt a britekre

Hirdetés

Az Európai Unió (EU) türelme egyre fogy, amelyet nagyon komolyan próbára tesz London – jelentette ki Michael Roth német EU-s ügyekért felelős államminiszter Brüsszelben, az uniós ügyekkel foglalkozó tanács ülésének szünetében kedden.

Roth újságíróknak nyilatkozva arra szólította fel a brit kormányt, tegye meg Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnéséhez szükséges lépéseket. „Az óra ketyeg, az idő fogy. A kilépési tárgyalások kimerültek” – fogalmazott.

Berlin mindent megtett a megállapodás nélküli kiválás elkerülése érdekében, azonban Németország véleménye szerint az EU nem adhat további haladékot London „világos és pontos javaslatai” nélkül. Ez nem játék, ez egy rendkívül komoly helyzet. A tagállamok között kialakult hangulat pedig egyre rosszabb – közölte.

Amennyiben a brit uniós tagság megszűnése késedelmet szenved, az azt jelenti, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie ez európai parlamenti választásokon – tette hozzá Roth.

Nathalie Loiseau francia uniós ügyekért felelős miniszter elmondta, minden jó szándék ellenére döntésre van szükség London részéről. Nem lehet az embereket és a vállalatokat hosszantartó bizonytalanságban hagyni – tette hozzá.

Az utolsó percig harcolni kell azért, hogy megegyezésen alapuló, rendezett formában szűnjön meg a brit európai uniós tagság (Brexit) – jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

Hirdetés
„Nincs már sok idő, de néhány napunk van még” a kilépés tervezett időpontjáig, március 29-ig, és ezt az időt a rendezett Brexit megvalósítására kell fordítani – mondta a német kormányfő a Global Solutions Summit nevű világpolitikai konferencia egy pódiumbeszélgetésén.

Mint mondta, bevallja, hogy nem ismerte egész pontosan a brit parlament házszabályának 17. századi eredetű részleteit – amelynek alapján az alsóházban nem szavazhatnak újra ugyanabban vagy jórészt ugyanabban a formájában a Brexit feltételeiről szóló megegyezésről -, így érdeklődéssel tudomásul vette az újabb fejleményt, és várja, hogy mivel áll elő Theresa May brit kormányfő a csütörtökön kezdődő EU-csúcson.

Ezt nem lehet előre látni, mert „túl sok minden van mozgásban”, de az biztos, hogy a brit álláspontra a közösségben maradó 27 ország „megfelelő és közös reakciója” lesz a válasz.

Arra a kérdésre, hogy mit ajánlana a brit félnek a rendezett Brexit érdekében, elmondta: minél kevésbé fejtik ki nyilvánosan az egyes érdekeltek az EU-csúcson várható fejleményekre vonatkozó „sejtéseiket”, annál jobban sikerül majd kialakítani a huszonhetek közös álláspontját.

Kiemelte: számára az a legfontosabb, hogy az EU a lehető legjobb kapcsolatban maradjon a közösségből távozó országgal. Az Egyesült Királyság csakúgy, mint Németország, a multilateralizmus, a nemzetközi ügyek megállapodásokon alapuló intézésének híve, és szoros biztonsági együttműködést folytat európai partnereivel.

Mindezt meg kell őrizni, és tovább kell folytatni közös munkát, amely a hasonló geopolitikai fekvésből adódó közös érdekekre épül – mondta Angela Merkel a világ legfejlettebb országait összefogó G20 csoport programjának elemeiről szóló konferencián.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!