Tech

Világbotrány a Boeingnél: sorra állítják le a gépeket

Hirdetés

Az, hogy gyanúsan hasonló körülmények közt lezuhant két, szinte vadonatúj repülő, az egész világot sokkolta, és a Boeing 737 MAX gépeiben mindenki kételkedni kezdett.

A világ légügyi hatóságai megvonták a típus engedélyeit, így ezek a modellek most csak a hangárokban állnak.

A történelem során fordult már elő hasonló, igaz, nem sokszor – megnéztük a korábban a szégyenpadra került repülőket.

Az indonéz Lion Air és az Ethiopian Airlines gépének lezuhanása után sorra állították le a hatóságok a veszélyesnek ítélt Boeingeket, majd a gyártó is közleményt adott ki, amelyben a flotta további leállítását javasolta, és az elkészült gépeket sem szállítják ki a megrendelőknek. A legfrissebb hírek szerint pedig már azt vizsgálják, hogyan kaphatta meg egyáltalán a 737 MAX a típusalkalmassági-bizonyítványt.

Egy népszerű géptípus forgalomból történő (akár csak ideiglenes) kivonása súlyos dollármilliárdos kiesést jelenthet a légitársaságoknál és a gyártónál is, így ez egy ritka, de nagyon komoly döntés. A CNN az elmúlt nyolc évtizedre visszamenőleg összeszedte, hogy milyen modelleket állítottak le ideiglenesen.

Hirdetés

2013: Boeing 787 Dreamliner

Az amerikai cégnél biztosan szívesen elfelejtenék, hogy a legutóbbi hasonló eset is hozzájuk kötődik. Alig két évvel azután, hogy a Boeing kifinomult óriásgépei forgalomba álltak, az All Nippon Airways járata kénytelen volt visszafordulni Japánban, miután a repülő lítiumos akkumulátora kigyulladt. Néhány nappal később Bostonban egy üres, leparkolt 787-es akkumulátorrekeszéből kezdett ömleni a füst.

Ezek az incidensek elégnek bizonyultak ahhoz, hogy az FAA ideiglenesen elrendelje a Dreamlinerek leállítását az Egyesült Államokban, és a világ más országaiban is hasonlóképpen döntöttek a légügyi hatóságok. A kényszerpihenő körülbelül három hónapig tartott, miután a gyártó áttervezte az akkumulátort, a gépek újból megkapták a felszállási engedélyt.

1979: McDonnell Douglas DC-10

Az American Airlines 191-es járata felszállás közben csapódott a földbe, megölve mind a 273 embert a fedélzeten, miután levált a hajtómű a bal szárnyáról. A hatóságok elővigyázatosságból minden forgalomban álló DC-10-est leállítottak, ám végül a nyomozás azt derítette ki, hogy a hajtómű karbantartás közben sérült meg. A kényszerpihenő 37 napig tartott.

Hirdetés

1946: Lockheed L-049 Constellation

A Trans World Airlines egy 2001-ig üzemelő amerikai légitársaság volt. 1946-ban lezuhant egy ilyen típusú gépük, megölve négy embert, ami szinte azonnal az érintett modellek leállításához vezetett, mivel a katasztrófa előtt több L-049-es is kigyulladt. A hatóságok a gyártót a hajtóműveket és a elektronikus rendszert érintő javításokra kötelezték, a modifikációk végrehajtása a teljes aktív flottán körülbelül hat hetet vett igénybe.

1931: Fokker F-10A

Szintén a TWA gépe volt az az F-10A, ami lezuhant Kansasban 1931-ben, megölve a fedélzetén utazó 8 embert, köztük a Notre Dame egyetemi amerikai futballcsapat legendás edzőjét, Knute Rockne-t. A katasztrófa okát vizsgáló nyomozók arra jutottak, hogy a gép szárnytervezése volt hibás. Az F-10A-k a javítások után ideiglenesen még visszatérhettek a forgalomba, ám a közvélemény bizalma annyira megingott ezekben a repülőkben, hogy a légitársaságok teljesen lemondtak róluk.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!