Itthon

OMSZ előrejelzés: hadat üzen nekünk az időjárás, extrém hideg jön az egyik megyében

Hirdetés

Harcias kedvében van az időjárás és a következő napokban beveti minden fortélyát ellenünk – mondta Simon Gergő meteorológus az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) videójában.

Tőlünk délre egy mediterrán ciklon vonul el, illetve folytatódik a hideg légtömegek beáramlása a Kárpát-medencébe. Pénteken újabb országos havazás kezdődik – mondta.

Az OMSZ péntekre az ország észak-keleti megyéire és Veszprém megyére adott ki figyelmeztetést hófúvás miatt, Nógrád megyében pedig extrém hidegre figyelmeztet, amely mínusz 15 fok alatti hőmérsékletet jelent.

részletes előrejelzés szerint csütörtökön a nap hátralevő részében és éjszaka az ország nagy részén gyengén, valamint erősebben felhős időszakok váltakoznak, ugyanakkor főként a Dunántúl nyugati felén és a keleti, délkeleti vidékeken reggelig sok lesz a felhő, és főként ezeken a területeken lehet helyenként még kisebb havazás, hózápor.

Pénteken napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csak néhol lehet hószállingózás. Este azonban észak, északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és késő este északnyugaton már eleredhet a hó.

Hirdetés

Éjszaka foltokban átmeneti zúzmarás köd is képződhet. Péntek délelőttig többfelé megerősödik az északi, északkeleti szél, amelyet az Alpokalján és északkeleten viharos lökések is kísérhetnek, ezért főként az utóbbi tájakon néhol hófúvás is előfordulhat. Péntek délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -15 fok között várható, de a szélcsendes, kevésbé felhős, vastagabb hóval borított vidékeken ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire +2 és -6 fok között alakul, fagypont feletti értékek elsősorban nyugaton, délnyugaton várhatók.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!