Itthon

Őt keresi az egész ország, nem véletlenül! Ön látta?

Hirdetés

A Váci Rendőrkapitányság a 13100/5/2019. bűnügyi számon folytat eljárást csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. november 16-án az esti órákban, vezetékes telefonon felhívta a 79 éves asszonyt, magát az unokájának kiadva és azt mondta neki, hogy közlekedési balesetet szenvedett, emiatt pénzre van szüksége. A telefonáló az idős nő házánál megjelent, majd miután megkapta a pénzt, a helyszínről távozott. Ezután a férfi 2018. november 19-én ismét megjelent a sértettnél, aki ismét készpénzt adott át neki.

Az ismeretlen férfi 25-30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú, kerek arcú, barna szemű, haja göndör, világosbarna színű.

Az elkövetőről az alábbi grafika áll rendelkezésre.

"

Hirdetés

A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható ismeretlen férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Váci Rendőrkapitányságon (Vác, Zrínyi utca 7. szám), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy az ilyen bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

  • Ne bízzanak meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg Önöket!
  • Soha ne adjanak át pénzt, vagy más értéket idegenek számára!

A leggyakoribb színlelt okok:

  • Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik! Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozónak adja ki, hívja fel és tájékozódjon!

Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Hirdetés

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget! Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják. Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt! Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát! Amennyiben az ismeretlenek valamely szolgáltató dolgozójaként mutatkoznak be, minden esetben kérjék el igazolványukat, majd a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizzék!

Ha mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon! Az esetleges nyomok biztosítása céljából várja meg a rendőrök kiérkezését!

Forrás: police.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!