Európa

Putyin köhögött párat, a Kreml nem győz magyarázkodni

Hirdetés

Néhány köhögés hagyta el Vladimír Putyin orosz elnök száját egy televíziós felvételen, máris felerősödtek a pletykák, hogy esetleg koronavírussal lehet fertőzött. A Kreml azóta kiadott nyilatkozata szerint az elnök egészségi állapotával az égvilágon semmi gond.

Az elnök éppen online tartott megbeszélést pénzügyminiszterével, Anton Siluanovval és több vezetővel,

amikor a koronavírus-járvány által okozott pénzügyi nehézségekről kezdett volna beszélni, olyan köhögőroham jött rá, hogy alig bírta befejezni a mondatait.

A videofelvételt később letörölték és újravágták szalonképesebbre, a Kreml weboldalán jelenleg az található fent, abban Putyin kevésbé köhög.

Az orosz állami hírügynökség (TASS) megkereste a Kremlt Putyin egészségügyi állapotával kapcsolatban, válaszuk szerint az elnök állapota „abszolút normális”.

Hirdetés

Arra is kitértek, hogy a rövid köhögés után Putyin elnézést kért, majd azt követően szünet nélkül beszélte végig az egész megbeszélést.

Nem ez az első eset, az utóbbi időben, hogy a 68 éves elnök egészségi állapotát firtatják: november elején azt kellett cáfolnia a Kreml szóvivőjének, hogy Putyin Parkinson-kóros, azelőtt pedig arról röppentek fel pletykák, hogy barátnője nyomására az egészségére hivatkozva fog hamarosan visszavonulni az elnök. Az utóbbi fél évben többször volt rá példa, hogy olyanokkal találkozott, akikről később bebizonyosodott a fertőzés, ám mindezidáig úgy tudni, hogy az elnök még nem volt koronavírusos.

Márpedig Oroszországban tombol a vírus, szerdán rekord is született a napi 456 halálos áldozattal, a napi fertőzések száma pedig már 20 ezer fölött jár.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!