EurópaVilág

Rettenetes mészárlásra készül az Iszlám Állam, vérbe borítják a karácsonyt Európában

Hirdetés

Eddig is sejtette a terrorszervezet, hogy a legnagyobb keresztény ünnepet, a karácsonyt szeretné idén is vérbe borítani, de most már azt is megjelölte, mely városokban csapna le.

Az advent közeledtével az Iszlám Állam plakátokkal sorozta meg az interneten fanatikusait, amelyekkel arra buzdít, hogy csapjanak le a lehető legtöbb nyugati városban. Emellett a gyomorforgató képekkel természetesen a pánikkeltés is a céljuk.

Romba döntjük az országotokat, ahogy ti is romba döntöttétek a miénket!

– áll a felirat a felrobbanó Big Bent és a lángoló brit zászlót ábrázoló plakáton. Az Iszlám Állam ehhez hasonló montázsokat készített több nagyvárosról is, hogy egyértelművé tegye: karácsonykor sem kímélik Európát.

Hirdetés

A terroristák a karácsonyi plakátokon az esetleges következő célpontjaikat is megjelölték: New York, London, Párizs és Róma lakosai sem érezhetik biztonságban magukat az advent alatt. A terroristák grafikusai szabadon engedték a fantáziájukat, a plakátok között van a Times Square-en robbantásra készülő Mikulás, vérben fürdő II. Erzsébet, az Eiffel-torony előtt véres késsel áldozatot kereső terrorista és gránátvetővel felszerelkezett dzsihádista a római Szent Péter téren.

Az Iszlám Állam a hátborzongató propagandaanyaggal azt szeretné elérni, hogy az Európában tartózkodó fanatikusai kedvet kapjanak egy-egy vérfürdő megrendezéséhez. A terrorszervezet az utóbbi időkben elsősorban a „magányos farkas” jellegű merényletekre rendezkedett be: ehhez elég egyetlen fanatikus, aki autóval belehajt a tömegbe, illetve késsel és fegyverrel gyilkolja válogatás nélkül az ártatlanokat. Az ilyen támadásokat szinte lehetetlenség megelőzni, mivel nem igényelnek hosszas tervezést, spontán történnek.

Európa több nagyvárosában is betonakadályokkal védik a karácsonyi vásárokat, hogy a terroristák ne tudjanak gázolásos merényletet végrehajtani – tavaly Berlinben így 12 embert ölt meg és 56-ot megsebesített a tunéziai dzsihádista, Anis Amri. A plakátok azonban világossá teszik: az Iszlám Állam nem adja fel.

Nem kegyelmezünk a fiataloknak, öregeknek és a nőknek sem – mindannyian fegyvereink célkeresztjében vagytok, és ami ezek után jön, az még rosszabb lesz!

A berlini terrortámadás hatására Európa-szerte szigorítottak a karácsonyi vásárok biztonsági ellenőrzésein: fegyveres rendőrök és álcázott titkosügynökök vegyülnek a tömegbe, és sok helyen még mesterlövészek is figyelik a környező tetőkről a gyanús személyeket. A hatóságok azt remélik, hogy így még időben tudnak likvidálni egy késelésre vagy lövöldözésre készülő terroristát, míg a betonakadályok a gázolásos merényleteket előzik meg. Ehhez hasonlóan a bevásárlóközpontokban és a metróállomásokon is fokozzák a rendőri jelenlétet.

Hirdetés

Forrás: express.co.uk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!