Itthon

Riasztó hír jött az oltással kapcsolatban

Hirdetés

A magyaroknak legfeljebb harmada gondolja úgy hogy, beoltatja magát a koronavírus-fertőzés megelőzésére, az orosz és a kínai vakcinába vetett bizalmuk igencsak halovány.

A közeljövőben elérhetővé váló koronavírus-vakcinák elfogadottsága a magyarok körében mindössze 20-36 százalékon áll – derül ki a Publicus Intézet által a Népszava megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatásból. Csekélyebb a magyarok bizalma az orosz és a kínai vakcinákban (20-21 százalék) és inkább oltatnák be magukat az amerikai és az európai fejlesztésű szerrel (31-36 százalék).

Ezek az adatok részben összhangban vannak egy korábbi kutatással, amit az Euronews készíttetett pár hete: akkor a megkérdezettek mindössze 17 százaléka mondta azt, hogy vállalja az oltást, 47 százalékuk pedig határozottan elutasította. Márpedig a vírus terjedéséről a legnagyobb és legpontosabb adatbázist kiépítő baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerint 60-70 százalékos átoltottság szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás.

A kelet-közép-európai régióból Lengyelország is szkeptikusnak számít az koronavírus-oltásokkal szemben a maga 56 százalékával, Oroszországban pedig ez az arány 55 százalék. Ezzel szemben Kínában a lakosság 90 százaléka támogatja az oltást.

Miközben sokan ódzkodnak nemcsak a kínai és az orosz, hanem a nyugati vakcináktól is, a Publicus-felmérésből az is kiderül: a lakosság tisztában van azzal, hogy a magyar egészségügy a teljesítőképessége határán van. Amikor arról kérdezték őket, hogy mit tartanak a legnagyobb problémának az egészségügyben, a válaszadók azt mondták: nincs elég orvos vagy ápoló (54 százalék tapasztalta), sok a beugró orvos (50 százalék), a kórtermek zsúfoltak (50 százalék).

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!