Kultúra

Rudolf Péter mindenkit megdöbbentett – megtudtuk miért

Hirdetés

Nem ritka, hogy a színészek egy szerep kedvéért drasztikusan lefogynak, vagy látványosan meghíznak.

Az utóbbi mondható el Rudolf Péterről is, akit a magyar Oscarnak nevezett 3. Magyar Filmdíj gálaestjén, március 11-én a legjobb férfi főszereplő díjával tüntettek ki az 1945 című filmben nyújtott alakításáért. Maga az 58 éves színész vetette fel a rendezőnek, Török Ferencnek és Ragályi Elemér operatőrnek, hogy a hedonista jegyző hiteles eljátszásáért híznia kellene. Tíz kiló súlyfelesleget szedett magára, amit a forgatás vége felé ismét elkezdett leadni. Az átalakulás olyan jól sikerült, hogy a 2017-es Berlinalén nem ismerték fel.

– Berlinben mellettem állt a filmben ugyancsak szerepet játszó feleségem, neki gratuláltak, és szorongatták a kezét, közben érdeklődtek, hogy én, aki mellette állok, milyen módon kapcsolódom a filmhez. Senki nem ismert fel, miután leadtam a filmhez felszedett tíz kiló súlyfelesleget. Amikor megtudták, persze, nagy volt a meglepetés – mesélte a színész

A fekete-fehér alkotás számos neves nemzetközi fesztiválon kiemelkedő sikerrel szerepelt: közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanicon is. A hollandiai Vlissingenben a fődíjat, a jeruzsálemi filmfesztiválon a Yad Vashem-díját nyerte el. A legújabb, varsói trófeákkal együtt az 1945 című magyar történelmi film immár 14 nemzetközi elismerésben részesült. A Varsói Zsidó Filmfesztiválról Rudolf Péter a legjobb színész, Szántó T. Gábor és Török Ferenc pedig a legjobb forgatókönyv díját hozta haza, sőt, a fesztivál közönségdíját is az 1945 kapta. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész Sándor Pál Vándorszínészek című filmjében is pocakosan, gyér hajzattal látható. A romantikus road movie március 6-i díszbemutatóján ugyancsak sokan meglepődhettek, Rudolf Péter mennyire megváltozott a szövegét megtanulni képtelen vándorszínész szerepe kedvéért.

Hirdetés

Forrás: femina

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!